„A minisztériumban a hivatásrendekkel, bíróságokkal, ügyészségekkel, közjegyzőkkel, végrehajtókkal az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár tartotta a kapcsolatot és látta el a minisztériumi feladatokat.
E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem.”
Ezt írta tizenöt oldalas vallomásában még tavaly márciusban Völner Pál. A vallomás részleteit az rtl.hu ismerteti. A fenti idézet azért fontos, mert az egyik vádpont szerint Schadl Völneren keresztül azt érte el, hogy csak azok kapjanak végrehajtói kinevezést, akikkel ő megállapodott (és akiktől kenőpénzt szedett be). Völner tehát azt vallja, hogy ő ha akart volna sem tudott volna segíteni ebben.
Az általa tett vallomásban, amely az rtl-hez eljutott, gyorsan hozzáteszi azt is, hogy a Vízkelety és Hajas államtitkárok amúgy becsületes emberek. „A nevezett államtitkárok egyébként véleményem szerint semmilyen módon és senki által nem voltak befolyásolhatók, feladatukat mindvégig kiemelkedően és kiválóan látták el” – fogalmazott Völner Pál.
Ugyanakkor a helyzet tisztázása érdekében indítványozta a két érintett államtitkár, azaz Vízkelety Mariann és Hajas Barnabás tanúkénti meghallgatását is.Vízkelety Mariann amúgy a minisztériumi munkája mellett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke is 2019 óta. Ez egy 1996-ban alakult, jobboldali háttérszervezet. Ők szervezik például Orbán Viktor évértékelőit évről évre.
A Völner által elmondottakhoz képest a Blikk éppen ma publikálta azokat a hangfelvételeket, amelyekből az egyiken Völner Schadl-lel beszél meg egy erősen kenőpénzátadásnak tűnő találkozót.
Az rtl által bemutatott Völner-vallomás főbb idézetei még:
„A minisztériumba új emberként kerülve olyan hírekre emlékszem, hogy a végrehajtói szabályozás reformjait követően ő az az ember, aki alkalmas arra, hogy rendet teremtsen a korábbi zavaros kamarai viszonyok után” (Schadl Györgyről mondta ezt.)
„Hogy Schadl György a saját befolyását mire használta fel, azt nem róhatják az én terhemre.”
„Jó munkakapcsolat alakult ki köztünk, mivel minden végrehajtással kapcsolatos kérdésben tájékozott volt, gyorsan akár telefonon tudott pontos információkat mondani, vagy nagyon rövid határidőn belül segített abban, hogy a végrehajtóktól pontos információkat kaphassak a feltett kérdésekkel kapcsolatban.” (Schadl Györgyről mondta ezt is.)
„Névnapokhoz, ünnepnapokhoz kötődően italt is ajándékoztunk egymásnak. Emlékezetem szerint 2021 április 15-én György napra tekintettel én ajándékoztam a részére italt, hogy ő is adott volna italt, nem emlékszem, de nem zárom ki.”
A Schadl-Völner üggyel 2022-ben részletesen foglalkoztunk, a birtokunkba jutott nyomozati anyagok alapján mutattuk be többek között azt, hogy hogyan zajlottak a két főszereplő találkozói a nyomozók szerint, illetve hogy milyen korrupciógyanús ügyeket tárt fel az ügyészség az egyetemeken, és hogyan nyomult Schadl a bíróságokon.
Figyelj Pali, ezek a rohadt patkány mocskok arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit - mondta a volt államtitkár felesége, miután lefoglalták a Porschéjukat. Mire Völner azt válaszolta: Lehet, hogy fogok is.
Völner Pál és Schadl György olyan nyíltan egyeztettek telefonon a kenőpénzről és az üzletekről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Volt, hogy Schadl egyenesen a minisztériumhoz, máskor Völner ügyvédi irodájába vitte a pénzt, egy ital kíséretében. Sorozatunk második része.
A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.
Schadl György egy útjában lévő bíró kicsinálásával is megpróbálkozott. A Völner-iratokat feldolgozó sorozatunkban most azt mutatjuk meg, milyen messze sikerült eljutnia.