Fölényesen, 36:8 arányban rektorjelöltté választotta Merkely Bélát a Semmelweis Egyetem Szenátusa.
Ha az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma nem ért egyet a döntéssel, a szabályok szerint még visszaküldheti megfontolásra a Szenátusnak.
Merkely Béla 2018 óta irányítja az egyetemet, a járvány idején lett országosan ismert. Kihívója, Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja szokatlanul élesen támadta egykori szövetségesét a széles nyilvánosság előtt. Többek közt arról beszélt, hogy „egyetemi közegben elfogadhatatlan, szorongást és félelmet hozó stílus ütötte fel a fejét”. Kettejük párharcáról itt írtunk részletesen.
A Semmelweis Egyetem közleménye szerint Merkely „annak tulajdonítja győzelmét, hogy széles körben elismerik szerepét, amiért a Semmelweis Egyetem – Közép-Kelet Európában elsőként – a világ legjobb 250 egyeteme közé jutott”.
„Az elmúlt öt év legfontosabb eredménye az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítása, és annak gyakorlatba történő bevezetése volt, melynek következtében tovább erősödött a gyakorlati, betegágy melletti oktatás szerepe, hasonlóan a világ meghatározó és legjobb egyetemeihez.”