2018-ban a Fidesz még azzal kampányolt, hogy a Soros-terv részeként akarják rovarevésre szoktatni a magyarokat. Az akkori agrárminiszter, Fazekes Sándor azt mondta: „Rovart egyáltalán nem eszik a magyar ember. De hogyha ezt az értékrendet, ami a keresztény Európa értékrendje, föllazítják, elavult, üldözendő, van helyette más: ilyen másság, olyan másság, étkezésben is... az ember elveszíti az igazodási pontot.” Németh Szilárd is ebben a témában hozta össze az egyetemes tévétörténet egyik legviccesebb sajtótájékoztatóját, amikor azt mondta: ala hablil halwalab Coca-Cola.
Azonban úgy tűnik, hogy a NER utónpótlásképzőjének felépített Mathias Corvinus Collegium (MCC) már nem tudott ellenállni a trendeknek, és a hétvégén Székesfehérváron rovarlisztes palacsintát, tücsök proteinszeletet és különböző fűszerezésű szárított sáskákat kóstoltattak a gyerekekkel a helyi egészségtudatossági kurzuson.
A rovarok iránti kereslet egyre inkább nő, sokak szerint ezzel lehetne csökkenteni a hústermelésből adódó károsanyag-kibocsátást, hiszen a rovarfehérje előálltása fajlagosan kevesebb földet, vizet és takarmányt igényel, mint a hagyományos húsállatok tenyésztése. 2021. januárban az EU Élelmiszer-biztonsági Ügynöksége francia kezdeményezésre engedélyezte a lisztkukac emberi fogyasztását és árusítását, majd májusban az Európai Bizottság is megszavazta a rovaralapú élelmiszerek forgalmazását.
Mi is bemutattuk az ország első nyilvános rovarevését 2018-ban:
A földművelésügyi miniszter új megvilágításba helyezte a választás tétjét. Ha nem nyer a Fidesz, akkor jönnek azok, akik azt se tudják, mi az a reggeli, ebéd és vacsora, disznó helyett pedig ehetünk csúszómászókat.
A rovar az evolúció leghatékonyabb fehérjetermelő gépezete, mégsem fogyasztjuk. Az EU-ban idén legalizálták a lisztkukacevést, és a fenntartható iparág nagy jövő előtt áll. Vannak azonban arra utaló jelek, hogy a rovaripar máris korrumpálódott, mások azt firtatják, mennyire fáj mindez az évi egybillió felhizlalt és vágóhídra küldött rovarnak.
Finnyásak vagyunk hozzá és még kicsit drága is, pedig a húsevés legkörnyezetkímélőbb módja lenne, ha rovarokkal táplálkoznánk.