Washington nem ad többé engedélyt arra, hogy amerikai cégek a Huaweinek adjanak el technológiát

TECH

Washington felfüggesztette a licencek kiadását amerikai cégeknek ahhoz, hogy a Huawei számára értékesíthessenek technológiát, írja a Financial Times, és ezzel még közelebb lehet az a pont, amikor teljesen megtiltják majd az amerikai cégek számára a technológiai exportot a kínai telekommunikációs cég irányába.

A lap több, a Fehér Házban dolgozó személlyel is beszélt, és mind megerősítették, hogy a kereskedelmi minisztérium a közelmúltban értesített több amerikai céget is, hogy a jövőben nem fognak engedélyt kapni arra, hogy amerikai technológiát exportáljanak a Huaweinek.

Washington már évek óta heves technológiai háborút hív a kínai telekommunikációs céggel szemben, többek között arra hivatkozva, hogy nemzetbiztonsági kockázatot látnak a cégben, mely szerintük kémkedik is az amerikaiak után. A Huawei a kezdetektől tagadta, hogy bármiféle törvénytelen dolgot elkövettek volna.

Még 2019-ben a Trump-kormány hozott szigorú exportkorlátozásokat a Huawei esetében az amerikai cégek számára, ugyanakkor a minisztérium egyes cégeknek adott különleges licenceket, melyek keretében értékesíthették tovább technológiájukat a kínai óriásvállalat felé. Elsősorban olyan esetekben, ha a technológia nem az 5G hálózatok fejlesztéséhez volt szükséges.

Joe Biden megválasztásával aztán nemhogy enyhült volna, hanem tovább szigorodott a kínai telekommunikációs cégekkel szembeni nyomás: októberben nagyon jelentős korlátozást vezettek be a mikrochipgyártáshoz szükséges technológiák terén (erről részletesen is írtunk), most pedig jött a Huawei elleni újabb fellépés.

A Financial Timesnak nyilatkozó technológiai elemző (és egykori CIA-ügynök), Martijn Rasser nagyon jelentős lépésnek nevezte a történteket, mely mögött szerinte az áll, hogy míg négy éve a Huawei elsősorban az 5G-re fókuszált, ma már a mélytengeri kábelekkel és a felhőalapú szolgáltatásokkal foglalkoznak kiemelten.

A Huawei amúgy épp mostanában kezdte ismét megszilárdítani a pozícióját, pár üzleti szempontból igazán rossz év után, melyeket elsősorban a jelentős kínai állami megrendeléseknek köszönhetően vészeltek át.

Iparági elemzők arról beszéltek a lapnak, hogy még túl korai megmondani a mostani szigorítás hatását: egy teljes exporttilalom vélhetően katasztrofális lenne a Huawei számára, de egy részleges korlátozás hatását majd csak idővel lehet felmérni. Ráadásul a korlátozás elvben nem érinti a jelenleg hatályos licenceket, és mivel nem nyilvános adat, hogy ki és meddig rendelkezik éppen licenccel, még nehezebb felmérni az esetleges következményeket.

Kapcsolódó cikkek