Szombaton rendkívüli országos küldöttközgyűlést tart a Magyar Orvosi Kamara (MOK), mivel január 1-én életbe lépett az a törvény- és rendeletcsomag, amely meglátásuk szerint példátlanul kiszolgáltatottá teszi a magyar orvostársadalmat. A törvénymódosítást a parlament a szakmai javaslatok lesöprésével fogadta el.
A MOK azt közölte, hogy előzetes felmérésük szerint az orvostársadalom részéről jelentős és egységes hajlandóság mutatkozik arra, hogy nyomásgyakorló eszközöket vessenek be. Decemberben 4500 orvos azt mondta, hajlandóak letétbe helyezni a felmondásukat, 6800-an pedig az önként vállalt túlmunka-szerződéseiket mondanák fel.
A kamara már november jelezte, hogy nem támogatják a tervezett törvénymódosítást. Arról, hogy mivel is jár ez az orvosoknak és a betegeknek, Szurovecz Illés írt cikkében. A MOK javaslatokat is megfogalmazott a törvény átírására, ennek ellenére a Belügyminisztérium januárban azt állította, hogy nem vette észre, milyen javaslatok érkeztek az egészségügyi reformhoz a szakmai szervezetektől.
A Magyar Orvosi Kamara felmérte, hogyan reagál a szakma a szerdán elfogadott törvénycsomagra.
Szerintük a benyújtandó törvénytervezet „a meglévő bizonytalanságot fokozza”.
A kormány erősítené a lakóhelyhez közeli ellátásokat, de Sinkó Eszter egészségügyi szakértő szerint pont az ellenkezője fog történni.
Az ügyeleti rendszer, az egészségügyi dolgozók kirendelésének feltételei és a fizetéscsökkentés sem tetszik a MOK-nak.
Nem éreztek még rá igazán a társadalmi egyeztetésre.