„Pontatlanul fogalmaztam, amikor az említett szivárogtatást említettem, amellyel kapcsolatban semmiféle bizonyítékom nincs, és remélem, hogy nem is ez a helyzet” - ezt mondta Gwendoline Delbos-Corfield EP-képviselő -és jelentéstevő a Népszavának keddi nyilatkozatáról, amelyben arról beszélt, hogy Magyarország konkrét veszélyt jelent az EU-ra, hiszen köztudott, hogy a magyar titkosszolgálatok szivárogtatnak Oroszországnak.
Delbos-Corfield állítása szerint arra szeretett volna rámutatni a keddi panelbeszélgetésen, hogy a magyar kormány miért nem megbízható partnere a többi tagállamnak az orosz-ukrán konfliktusban. „Ezt egyebek mellett a budapesti külügyminisztérium elleni orosz hackertámadásokkal akartam szemléltetni. A magyar hatóságok tudtak erről, hosszú ideig mégsem tettek semmit az ellen, hogy információk, köztük bizalmas információk szivárogjanak ki az oroszokhoz. Erre gondoltam, de helytelenül fejeztem ki magam” – mondta a francia zöldpárti EP-képviselő.
Hozzátette, sosem feltételezne olyasmit, hogy a magyar titkosszolgálatok részéről szervezett és strukturált, önkéntes alapon történő kiszivárogtatás folyik Oroszország felé.