A debreceni polgármesteri hivatalba ment az aHang civil szervezet és a „Debreceniek az akkumulátorgyár ellen" szerveződés, hogy átadják a debreceni akkumulátorgyár építése elleni petíciót - azonban a polgármester, Papp László inkább a város jegyzőjét küldte maga helyett.
A petícióban már 12 ezernél is többen kérik Debrecen polgármesterét, hogy a lakosság érdekeit figyelembe véve tegyen meg mindent azért, hogy ne épüljön akkumulátorgyár a városban. A városvezetés eddig csak szórólapokkal és rejtélyes közvélemény-kutatásokkal próbálta oltani a tüzet, egy hét alatt Szijjártó Péter külügyminiszter pedig háromszor is utalt rá, hogy akik az akkumulátorgyárak ellen tiltakoznak, „idegen érdekeket szolgálnak".
A kínai CATL tavaly óta tervez hatalmas kapacitású gigagyárat Debrecenbe. Miután a helyiek tiltakozni kezdtek a termőföldek elvesztése és a környezetvédelmi kockázatok miatt, gyorsan eltüntették a kormányhivatal honlapjáról azt a tanulmányt, amiből kiderült, hogy naponta akár 60 ezer köbméter vízre is szükség lehet a gyár működéséhez. Ennyivel egy év alatt 87 ezer darab olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni. A tanulmány szerint az átlagos vízfogyasztás is napi 42 ezer köbméter körül alakulhat.
Völgyesi Márton, a „Debreceniek az akkumulátorgyár ellen" képviselője a petíció átadásakor azt mondta, várják a polgármester válaszát, hogy mikor fogadja egyeztetésre a helyi civileket. A Telex helyszíni tudósítója szerint csütörtök este több százan tüntetnek az akkugyár megépülése ellen Debrecenben, ahová szintén hiába hívták Papp Lászlót, és a Hajdú-Bihar vármegyei főispánt, Rácz Róbertet - mindketten távol maradtak.
(aHang)
A közel verekedésig fajuló tiltakozás a tervezett debreceni akkumulátorgyárnál megmutatta, milyen nehéz a hatalom helyzete, ha a környezetet bántják. A Fidesz nem engedhet egy olyan ügyben, amire az ország jövőjét tették fel. De közben egy védhetetlen és népszerűtlen álláspontot kell képviselniük, amire könnyen építhetne az ellenzék.
És megjelent egy rejtélyes közvélemény-kutatás is.
Hivatásos hergelőket lát.
A kormány szerint ez Magyarország történetének legnagyobb beruházása.
Közben a fideszes polgármester próbálta nyugtatni a kedélyeket.
Az önkormányzat még azt is hazugságnak nevezte, hogy napi 40 ezer köbméter lenne a fogyasztás. Az eltüntetett tanulmány szerint valójában akár napi 60 ezer is lehetne.