„Nekiálltunk a kreatív csapatommal a Mohács írásának” – mondta Rákay Philip a mohácsi csatáról szóló, készülő filmjéről január közepén, majd hozzátette: „Előre megnyugtatnék minden fanyalgót, nem fogunk győzni a végén.” A film előkészítésén Rákay Szente Vajkkal és Kis-Szabó Márkkal dolgozik.
Rákay szeretné, ha a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára időzített film A rettenthetetlenhez hasonló hatást váltana ki, mert szerinte „aki megnézte, másnap indult volna, hogy Mel Gibson oldalán a skótok szabadságáért küzdjön.”
A Mandinernek adott friss interjújában - amit a HVG szemlézett - azt is mondta, hogy „minden valamirevaló, nagy múltú nemzetnek filmre kell vinnie a történelmi eposzait.” A mohácsi csata szerinte olyan, mintha csak ma lenne: „ötszáz évvel ezelőtt ott állt a Magyar Királyság a fél világgal szemben, külső és belső ellenségek ütközőzónájában. S mégis volt egy »maroknyi« csapat, amely dacolt a lehetetlennel, sőt kis híján megfordította az elképesztő túlerővel szembeni küzdelmet. Nem mindegy, hogyan meséljük el a saját történelmünket! Elegünk lett az agresszív globalista, haladár nyomulásból!”Rákay legutóbbi produkciója, az Aranybulla minden idők egyik legrosszabb magyar filmje a maga 1,2-es IMDB-átlagával. A producer/influenszer a sorozatról azt panaszolta, hogy „szegényről” úgy beszélnek a sajtóban, „mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el a stáb, miközben csak egy ártatlan dokumentumfilm-sorozat készült, amelyről senki nem ígérte, hogy a Gladiátor magyar verziója lesz.” A köztévé a sorozatot irodalmi klasszikusként és szerelmi történetként emlegeti. Vígjátéknak mondjuk szerintünk nem rossz.
„A hősiességnek és a magyar kiállásnak egy egészen elképesztő példája Mohács” – állítja a nyughatatlan tehetség.
Még az Elkúrtuk is jobban áll.
Eddig inkább azt lehetett róla tudni, hogy függőpecséttel ellátott királyi okirat, de az M1 szerint egészen másról van szó.
Az egyik legrosszabb hírű magyar királyból próbált évszázados gondolkodót faragni Rákay Philip csapata.