Le kell bontani az úzvölgyi katonatemetőben a román katonák emlékére emelt betonkereszteket, mondta ki pénteki határozatában a Bákói Táblabíróság, elutasítva ezzel az első fokú ítélettel szemben benyújtott fellebbezést.
A Bákó megyei, elnéptelenedett Úzvölgye katonatemetőjét a székelyföldi Csíkszentmárton gondozta, a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2018 márciusában azonban a közeli román település, Darmanesti önkormányzata saját közvagyonává nyilvánította a temetőt, majd 2019. június 6-án több ezer román erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű felszentelésén – ezt a székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni.
Az erőszakos események után egy héttel az illetékes román hatóság tisztázta, hogy az úzvölgyi temetőben nincsenek is román katonasírok. Az ennek ellenére megépült román parcellára 2018-ban a temetőt kisajátító Darmanesti polgármesetere adott ki építési engedélyt. Ezt az engedélyt a bíróság első és immár másodfokon is érvénytelenítette, egyben elrendelte „az engedély alapján elvégzett munkálatok megszüntetését”, vagyis a nem is az úzvölgyi temetőben eltemetett román katonák betonkeresztjeinek eltávolítását. (Via HVG)