Továbbra is blokkolja a német kormány, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome már jóváhagyta azt, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közzétett videójában.
A miniszter október végén azt mondta, a Paks II. projekt valójában egy nemzetközi beruházás, amit ennélfogva nem is akadályozhatnak az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciók, sem most, sem később. Azzal érvelt, hogy a fővállalkozó ugyan a Roszatom, de „a blokkok több kritikus fontosságú elemét nyugati nagyvállalatok” szállítják, az amerikai General Electric a turbinát, az irányítástechnikai rendszereket pedig a francia Framatome és a német Siemens konzorciuma.
Az irányítási rendszerek jogi szempontból kettős felhasználású technológiának számítanak, ezért az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is, amit a franciák már megtettek, a németek viszont nem, mondta a külügyminiszter.
Szijjártó szerint a franciák teljes mértékben észszerűen állnak a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak. A fizikai valóságból indulnak ki, ami szerinte az, „hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energia-előállításnak, és a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad” – fogalmazott.
„Ezzel szemben a német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz. Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör”– magyarázta. Hozzátette, a „német kormány két tagjának, a gazdasági miniszternek és a külügyminiszternek, akiknek engedélyezniük kellene a szállítást, semmifajta jogi alapjuk nincsen arra, hogy ezt a szállítást blokkolják, és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát.”
Szijjártó szerint nincs értelme szankciókat kivetni az orosz nukleáris iparra, sőt, fenn kell tartani az együttműködést az oroszokkal ezen a téren. De ha szankcionálni is akarnák, Magyarország azt úgysem szavazná meg.
A paksi bővítésről szóló megállapodást a 2014-es választások előtt írta alá Orbán Viktor miniszterelnök, de még mindig akadhatnak körülmények, amik akadályozhatják a projekt előrehaladását. Ahogy azt Magyari Péter a 444-en megírta, január közepén derült ki, hogy Paks II. uniós engedélyeztetése veszélybe kerülhet Paks I. üzemidejének meghosszabbításával.
Úgy van benne a német nagyvállalat a paksi bővítésben, hogy közben elhatárolódik a nukleáris ipartól, és a berlini koalíció egyik pártja kifejezetten ellenzi a szerepvállalását. Mindezek ellenére még az is lehet, hogy a dugába dőlt finn atomerőműnek gyártott terveiket áthozzák Tolna megyébe.
A kormány nem támogatná az atomenergiával kapcsolatos szankciókat.
Ahogy csúszik Paks II. építése, úgy hajlik a kormány a meglévő reaktorok élettartamának meghosszabbítására. Csakhogy az új erőművek építésére nyújtott állami támogatást az EU úgy hagyta jóvá, hogy az utolsó régi reaktort is lekapcsolják 2037-ben.