Növeli a tulajdonrészét a Waberer'sben Tiborcz István: a miniszterelnök vejének cége, a BDPST Csoport tavaly júliusban szállt be a magyar tulajdonú logisztikai vállalatba, novemberben már 28,87 százalékos részesedése volt, ezt pedig most a csoport 95 százalékos tulajdonában álló Merkport Zrt. közel ötven - pontosabban 49,64 százalékra - növelné, írja az MTI.
Az adásvételi szerződés alapján a BDPST Group 95 százalékos tulajdonában álló Merkport Zrt. vásárolhatja meg a Wáberer György tulajdonába tartozó High Yield Vagyonkezelő Zrt. 22,88 százaléknyi Waberer's-részesedését. Ezzel a BDPST Csoport tovább növeli befolyását a fuvarozócégnél, Wáberer pedig megválik az összes részesedésétől. A részvénycsomag több mint négymillió darab, egyenként 0,35 euró (körülbelül 135 forint) értékű törzsrészvényből áll, aminek az összértéke
mostani árfolyamon körülbelül 546,5 millió forint.
Tiborcz cégének nem ez volt az egyetlen nagy dobása az elmúlt bő egy évben, Orbán veje alaposan kiköltekezte magát: 2021 vége óta vett már bankot, alapkezelőt, szállodát, a Waberer’ssel pedig épp azután kötött 6,5 milliárdos támogatási szerződést a külgazdasági minisztérium, hogy A BDPST jelezte, bevásárolná magát.
Bár Tiborcz cégénél 2021-ben 12 milliárdos nyereséget könyvelhettek el, ha kölcsön kellett, általában a Mészárosék-féle bankholdingtól kértek: a Válaszonline 2021-es számításai szerint BDPST Group 60 milliárdos banki adósságállományából legalább 55 milliárd érkezett Mészároséktól, az egyik cégük például 1,4 milliárdos hitelt vett fel a Mészáros-féle MKB Banktól.
Tiborcz István benyomta idén a turbógombot: Gellért Szálló, Waberer’s, Diófa Alapkezelő, Equilor, debreceni Hilton. Mi jöhet még?
A miniszterelnök veje, Tiborcz István cége megvette a Gránit Bankot.
Folytatják a nyomulást a pénzügyi piacon.
A BDPST Group a tervek szerint korszerű, ötcsillagos hotellé alakítja.
Egyetlen év alatt annyi volt a profitjuk, mint a 2015 és 2020 közötti időszakban összesen.
Ha baj van a fizetéssel, körön belül marad a tulajdon.
Pénz a pénzhez megy.