Biden újra kilövetné a kínai ballont, de a többi repülő tárgy aligha volt kémeszköz

külföld

Először nyilatkozott Joe Biden amerikai elnök az elmúlt hetekben kilőtt kínai kémballonról és a három azonosítatlan repülő tárgyról, amiket szintén megsemmisítettek.

Utóbbiakról azt mondta, valószínűleg magántulajdonban voltak, és a jelek szerint nem kémeszközként használták őket.

Joe Biden
Fotó: DREW ANGERER/Getty Images via AFP

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője egy nappal korábban azt nyilatkozta, semmi sem utal arra, hogy ezeknek a tárgyaknak közük van a kínai kémkedéshez. Ezek szerinte kereskedelmi vagy kutatási célúak, létrehozóiknak nem voltak ellenséges szándékaik.

Biden nem bánta meg, hogy kilövette a kínai kémballont, sőt újra megtenné, ha bármi veszélyeztetné az amerikai légteret. Elmondása szerint nem áll szándékában bocsánatot kérni ezért a kínai elnöktől, de reméli, hogy hamarosan beszélni fognak egymással.

A kémballonnal kapcsolatos kormányzati dokumentumokat meg fogják osztani a törvényhozással, de mivel titkosítottak, nem hozzák őket nyilvánosságra. (BBC)

Kapcsolódó cikkek