Február 10-én, 11-én és 12-én is lelőttek egy-egy azonosítatlan repülő tárgyat Észak-Amerika felett. Egy héttel azután, hogy február 4-én egy kínai kémballont is sikerült kilőnie az amerikai hadseregnek. Utóbbit viszonylag hamar sikerült azonosítani, sőt, a kilövéséről fotók is készültek, a másik három objektum azonban továbbra is azonosítatlan, azokról csak minimális infókat árult el az amerikai vagy a kanadai kormány és a hadsereg.
A legutóbbi azonosítatlan objektumot először február 11-én, szombaton észlelték Montana felett, de először az is vitatott volt, hogy egyáltalán valós észlelés történt-e, ugyanis nem sokkal azután, hogy először észlelték a radaron, eltűnt. Másnap azonban Montana, majd Wisconsin és Michigan felett is megjelent, így utasítottak egy F-16-os vadászgépet, hogy lője ki az objektumot a Huron tó felett.
De mik ezek, mi volt a céljuk, ki küldte őket és miért tűnik fel az elmúlt napokban egyre több azonosítatlan repülő tárgy Amerika felett? Időrendben összefoglaljuk, hogy mi az, amit tudunk eddig az egyetlen azonosított és a másik három továbbra is azonosítatlan repülő objektumról.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Hónapok óta lehetett hallani arról, hogy a két ország kormánya enyhítene a feszültségeken. Aztán jött a ballonincidens. Peking látványosan igyekszik hangsúlyozni, hogy a lelőtt ballon polgári repülőeszköz volt - közben sok jel utal arra, hogy valami más lehetett.
A roncsok vizsgálata után többet fogunk tudni.
Az elmúlt egy hétben ez már a harmadik objektum, amelyet Észak-Amerika felett lőttek le.
Ez is jóval kisebb az első kémballonnál, és erről sem tudni, pontosan micsoda.