Vasárnap este a Hír Tv-n megint volt Sajtóklub, amiben Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó és Néző László senior orbánisták – akik ugyebár az orosz-ukrán háború kitörése előtti hetekben is mindenkit lehülyéztek, akik orosz inváziótól tartottak – megint nagy világpolitikai fejtegetésbe kezdtek.
Néző László, a Mediaworks központi főszerkesztője – aki korábban arról beszélt, hogy úgy ismeri a nyírkarásziakat, mint akik vasárnapi mise után simán megkéselnék Budapest főpolgármesterét – például arról beszélt, hogy:
„Énszerintem az ukrán vér egyes-egyedül Magyarországnak fontos. Senkinek nem fontos.”
Ez némileg ellentmond a vele szemben ülő Bencsik Andrásnak, aki egy héttel korábban bevallotta: még nem találkozott olyan magyarral, aki egy nagy lélegzetvétel után ne vallotta volna be, hogy az oroszoknak szurkol a háborúban, ő is ilyen. (Orbán Viktor az évértékelőjén azt mondta, addig volt jó, amíg a Nyugat elfogadta az oroszok hódításait, és már csak a Vatikán meg Magyarország akar békét.)
Néző László ezután azt is mondta, hogy Naftáli Benet volt izraeli miniszterelnök azt mondta, hogy áprilisban megállapodtak az oroszok és az ukránok, hogy az oroszok visszavonulnak a február 24-i határok mögé, Ukrajna pedig vállalja, hogy nem lesz a NATO tagja, és „egyszer csak megjelent ugye a Boris Johnson Kijevben, egyszer csak kitört a bucsai vérengzés, hogy miért, azt nem tudjuk, és lehetetlenné vált a megegyezés”. (Benet egyébként utólag visszakozott, mondván, nem biztos, hogy valóban volt ilyen megállapodás.)
Egyébként már többen részletesen feltárták az orosz katonák bucsai háborús bűncselekményeit, de erre bizonyára felesleges felhívni az oroszországi tanulmányútról álmodozó sajtóklubosok figyelmét.
Bencsik András is elárulta nemzetközi jogi szakvéleményét, miszerint ha Németország vagy Lengyelország „békefenntartókat” küld Ukrajnába, az egy támadó háború, a katonai doktrínában agresszióként szerepel. Pontosan így fogalmaz:
„A valóság az, hogy egy idegen ország területére bevonul egy katonaság, amelyik ott megtámadja Oroszországot, tehát hadba lép Oroszország ellen egy idegen ország területén, ez egy agresszív, hódító háború, akárhogy fényezik meg lakkozzák az alkalmas médiumok.”
Tehát a logika szerint az Ukrajna területét Ukrajna területén az orosz agressziótól védő katonák agresszív, hódító háborút folytatnak.
Ezt harsogták hetekig Bayer Zsolték, mielőtt Oroszország megtámadta Ukrajnát. Máris szépen öregedtek a fideszes véleményvezérek putyinista megfejtései.
Bencsik András szerint „Hugyos Gergőt” ki kell tagadni az emberi civilizációból, a szemében elvesztette az emberi méltóságát is. Bayer Zsolt szerint nincs bocsánat. De Néző László ment a legmesszebb.
A hazug amerikai imperializmus nem enged más lehetőséget.
Magyarország szembeszáll az USA és az EU egységes akaratával, de így is minden jó lesz itt, ha a homoszexuális lobbitól sikerül megvédeni a hazát - ez volt a miniszterelnök idei évértékelőjének a veleje.
Az AP 14 perces videóban és egy hosszú cikkben rekonstruálta, mit műveltek az orosz katonák Kijevtől 25 km-re.
A lap újságírói nyolc hónapnyi munkával egy közel félórás videóban rekonstruálták, hogyan zajlott az orosz invázió eddigi talán legsúlyosabb mészárlása.
Bencsik András expedíciót szervezne a Sajtóklub tagjaival Moszkvába, Szentpétervárra, Novoszibirszkbe, hogy bemutassák, hogyan élnek az oroszok. Egy TikTok-videó lelkesítette fel őket.