Mondjanak le az orvosok az idei 11 százalékos béremelésükről, hogy az ápolóknak és a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtóknak is emelkedhessen a bére, üzent a Népszaván keresztül a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ-EDDSZ) elnöke, Cser Ágnes az egészségügy átalakítása miatt tiltakozó orvosoknak.
Az egészségügyi dolgozóknak idéntől 11 százalékkal emelkedik a fizetése, de a húsz százalék feletti infláció mellett a bérük az emeléssel együtt is kevesebbet ér. Január végén zárt körű megbeszélést tartottak, hogy megvitassák az egészségügyben történt változásokat és a bérkérdést, mert egy decemberben kiadott rendelet alapján sokan csak júliustól számíthatnak emelésre.
Ráadásul arra is két lépcsőben: a második részletet csak jövő év márciusában kapnák meg.A lap szerint a szakszervezet álláspontja egybecseng az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, Csató Gábor véleményével: ő az Indexnek nyilatkozta hétfőn, hogy habár senkinek sem akar tippeket adni, az orvosi kamara részéről „az lett volna igazán korrekt", ha megszavazzák, hogy az idén januári orvosi béremelést inkább az egészségügyi szakdolgozók kapják.
A Magyar Orvosi Kamara szerint a január elsején életbe lépett új egészségügyi törvénycsomag példátlanul kiszolgáltatottá teszi a teljes magyar orvostársadalmat, ezért korábban megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok pedig az önkéntes többletmunkájuk felmondásával tiltakozzanak. A kamara egyébként már novemberben jelezte, hogy nem támogatják a tervezett törvénymódosítást, azóta pedig több ezer orvos mondta, hogy hajlandó lenne letétbe helyezni a felmondását.
Mostanra megelégelték, hogy a kormány alig figyel a javaslataikra, és hosszú távú építkezés helyett csak tüzet olt az egészségügyben, ezért tiltakozásul megakaszthatják az új ügyeleti rendszert: az államtitkár legfontosabb reformját, amin kinevezése óta dolgozik. A Belügyminisztérium szerint méltatlan támadás az orvosok tiltakozása az egészségügy átalakítása ellen.
Mai prémium kontent.
De a gazdaságfejlesztési miniszter februárra már csökkenéssel számol.
Sztrájktárgyalást kezdeményeztek és tiltakozó akcióra készülnek a 24.hu értesülései szerint.
Teljesítményfüggő bérekre és az egészségügyi dolgozók szabad vezénylésére készül a kormány a Népszava szerint.
Azt írják, az új ügyeleti szerződés aláírására próbálják rákényszeríteni őket.
Szerintük a benyújtandó törvénytervezet „a meglévő bizonytalanságot fokozza”.
Megtorpedózhatják Takács Péter ügyeleti reformját, amit kinevezése óta próbál keresztülvinni. Az Orvosi Kamara átláthatóságot és hosszú távú tervezést követel, az ápolóknak pedig azonnali béremelést.
Sürgősségi ellátás csak a megyei kórházakban lenne, és megszűnne sok háziorvosi praxis is.
Az orvosok november óta tiltakoznak a jogaikat korlátozó, a betegek helyzetét jelentősen rontó törvénycsomag miatt.