Vádat emeltek az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke, Agócs János ellen: hivatali vesztegetés elfogadása miatt akár hat év börtönt is kaphat. A korábbi vezetők közül Kolompár Orbánt és Balogh Jánost is elítélték már pénzügyi visszaélések és bűncselekmények miatt, aminek a következménye, hogy a kisebbségi önkormányzat jelenleg is csődközelben van. Agócs a pozícióját árulta 30 millió forintért, beismerő vallomást tett.
Az ügyészség hat év börtönbüntetés, hat év közügyektől való eltiltás és kétmillió forint pénzbüntetés megfizetését indítványozta a volt elnök ellen. A magyar romák képviseleti szerve sosem kapott politikai eszközöket, így valódi alkupozícióba se kerülhetett, ez a tét nélküli működés pedig gyenge figurákat és sorozatos botrányokat eredményezett: a korábbi elnökök közül Kolompár Orbán közel 150 millió forintot tüntetett el a társaival, Balogh János pedig bő 80 milliót akart fiktív szerződésekkel lepapírozni. Az igazi „nagy ügy" az 1,6 milliárdos Híd a munka világába uniós foglalkoztatási program volt, amiből lényegében semmi sem valósult meg. A programért felelős fideszes Farkas Flóriánt még csak ki sem hallgatták.
A vádirat szerint Agócs tavaly tavasszal elhatározta, hogy pozícióját még a ciklus lejárta előtti lemondással pénzzé teszi, és átjátssza annak a képviselőtársának, aki hajlandó eleget fizetni érte. Szeptemberben bilincsben vitték el a rendőrök, miután tetten érték egy kecskeméti csárdánál - erről írta akkor Miklósi Gábor, hogy kitalálni se lehetne olyan jelenetet, ami ennél plasztikusabban fejezi ki a kilencvenes években megalkotott kisebbségi önkormányzati rendszer lehangoló valóságát.
(MTI via Központi Nyomozó Főügyészség)
Az ügyészség nyomozása szerint Agócs János a pénzért vállalta, hogy lemond, és segít megválasztani azt, aki fizet neki.
A romákat segítő szociális szövetkezet érdemben soha nem működött, viszont országszerte vásároltak irodákat.
Az ORÖ elnökeinek sorozatos korrupciós botrányai bele vannak kódolva a torz érdekképviseleti rendszerbe. A 18 millióval megfogott és bilincsben elvezetett Agócs János, aki traktorosként kezdte és zűrös építési vállalkozóból lett az ORÖ elnöke, kispályás lúzer Farkas Flóriánhoz képest. Őt viszont még soha nem hallgattak ki az eltűnt milliárdok miatt.