Évtizedek óta nem adtak akkora emelést dolgozóiknak a japán autógyárak, mint most

külföld

Az elmúlt évtizedek legnagyobb béremelését jelentette be két japán autógyártó óriás, a Toyota és a Honda. Persze ennek az is az oka, hogy az elmúlt negyven évben most a legmagasabb az infláció Japánban, amely az elmúlt évtizedekben inkább deflációval, mint inflációval küzdött. A decemberi statisztikák szerint akkor éves szinten már négy százalék volt az infláció.

Munkás a Honda szajamai összeszerelő üzemében 2011. április 18-án.
Fotó: KAZUHIRO NOGI/AFP

A BBC beszámolójából az nem derül ki, hogy a két autógyártó pontosan mennyivel emeli dolgozói bérét. Csak az, hogy a Toyota vezetése szerint mindenben teljesítik a szakszervezetek kérését, amely az elmúlt húsz év legnagyobb béremelését jelenti. A Toyota éppen munkába álló új elnöke, Szato Kodzsi reményei szerint döntésük a teljes japán autóiparra hatással lesz, és "őszinte párbeszédhez vezet majd minden vállalat vezetése és munkavállalói között".

A Honda szóvivője is azt mondta, hogy "teljes mértékben megválaszolták" szakszervezeteik követeléseit, és a béremelés a legnagyobb az elmúlt három évtizedben. A döntést ők sem részletezték, csak annyit árultak el, hogy a legnagyobb mértékben a fiatal munkavállalók bére növekedik majd, mert a kezdőfizetéseket emelik meg a legjobban.

"A nehéz üzleti körülmények ellenére a végvezetésnek erős szándéka volt olyan környezetet teremteni, ahol minden munkavállaló a sürgősség érzetével végezheti a munkáját" - mondta a Honda szóvivője.

Idén év elején Kisida Fumio miniszterelnök felszólította a japán vállalatokat, hogy emeljék meg az emelkedő árak miatt gondokkal küzdő munkavállalóik fizetését. Januárban az Uniqlo divatáruházlánc tulajdonosa például akár 40 százalékot is elérő béremelést jelentett be. (Via BBC)