Kijevben óvatosan üdvözölték Peking 12 pontos, az orosz-ukrán háború egyéves évfordulóján nyilvánosságra hozott rendezési tervét, írja a Guardian.
A kínai javaslat szerint valamennyi ország szuverenitását tiszteletben kell tartani (Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint itt véget is érhetett volna a dokumentum), folytatni kell a párbeszédet, el kell érni a nukleáris fegyverek bevetésének teljes tilalmát, kerülni kell a civilek elleni támadásokat.
Ukrajna kínai ügyvivője reményét fejezte ki, hogy Kína aktívabban fogja támogatni hazáját, és felszólítja Oroszországot a háború befejezésére, csapatai kivonására Ukrajnából.
Peking semlegesnek mutatja magát az orosz-ukrán háborúban, elemzők szerint a sajátjának tekintett Tajvan miatt is árgus szemekkel figyeli az orosz agresszióra adott nyugati reakciókat. Az USA szerint aggodalomra ad okot, hogy Kína kamikáze drónok eladásáról tárgyal Oroszországgal, ahogy az sem megnyugtató, hogy Putyin szerint új szintre lépett országa kapcsolata Kínával. Mindennek jeleként Hszi Csin-ping kínai elnök hamarosan Moszkvába látogat.
„Az ukrajnai háború is Kínát erősíti, az oroszok a nyugati kapcsolatok elvesztésével rá vannak szorulva a náluk sokkal hatalmasabb Kínára, ez óriási átrendeződéshez vezet. Az oroszok éppen most tűnnek el a kínaiak zsebében.”
Ezt Dunay Pál, a németországi Garmisch-Partenkirchenben működő George C. Marshall Európai Biztonsági Központ NATO-val és európai biztonsági kérdésekkel foglalkozó professzora nyilatkozta lapunknak.
A hírek szerint már áprilisban megkaphatná őket az orosz hadsereg, ami nagy mértékben eszkalálná a háborút.
Kína vezető külügyi diplomatája kijelentette: azon fog dolgozni, hogy elmélyítsék és erősítsék a Moszkva és Peking közötti kapcsolatot.
Orbán egy szatócsboltot üzemeltet, az EU vagy a NATO egyhangú döntésekért cserébe pénzt vagy más engedményt kér, csak akkor engedünk, ha a németek vagy az amerikaiak ránk fekszenek. A volt szovjet tagállamoknak semmi sem tiltja a NATO-csatlakozást, és egyre többen jönnek rá, hogy sokkal jobb szabadnak lenni, prosperitást ígérő, a biztonságot garantáló szervezetekhez tartozni. Dunay Pállal, a George C. Marshall Európai Biztonsági Központ NATO-val és európai biztonsági kérdésekkel foglalkozó professzorával beszélgettünk.