Március 20-tól a jelenleginél több busz közlekedik majd a Lánchídon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Azt írták, csúcsidőszakban a mostanihoz képest óránként átlagosan öttel több jármű közlekedik Buda és Pest között a felújítás alatt álló Lánchídon, így a jelenleginél akár 300 fővel többen kelhetnek át a Dunán. A fejlesztésnek köszönhetően a felújítás elkezdése előtti időszakhoz képest több mint 50 százalékkal nő a közösségi közlekedés kapacitása a Lánchídon.
Március végétől csúcsidőben sűrűbben jár majd a 105-ös busz, emellett a hónap végétől az akkor már a Naphegy tér és a Deák Ferenc tér között közlekedő 178-as busz is segíti a Duna két partja között utazókat. A 16-os és a 216-os buszok továbbra is a most is érvényes menetend szerint indulnak majd – áll a közleményben.