Elrendelte egy pakisztáni bíróság az egykori miniszterelnök letartóztatását

külföld

Pakisztánban egy helyi bíróság letartóztatási parancsot adott ki kedden Imran Hán korábbi kormányfő ellen, miután a krikettsztárból lett politikus további tüntetésekre szólította fel híveit.

A bíróság azzal indokolta a döntését, hogy a volt miniszterelnök nem jelent meg egy bírósági meghallgatáson, ahol külföldi államoktól kapott ajándékai ügyében kérdezték volna. A vád szerint ugyanis ezeket a tárgyakat eladta Dubajban, de a befolyt összeget nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.

A 70 éves politikust tavaly áprilisban buktatta meg az ellenzéke egy bizalmatlansági indítvánnyal. Azóta rendszeresen tüntetésekre buzdítja híveit. Novemberben merényletet kíséreltek meg ellene, amelyben Hán könnyebben megsebesült.

Imran Hán
Fotó: ARIF ALI/AFP

Az egykori kormányfő hónapok óta előrehozott választásokat követel, hogy leválthassák Sebhaz Sarif miniszterelnök kormányát. Sarif azt ígérte, hogy a választásokat még az idén megtartják, ahogy lejár a mostani parlament ötéves megbízatása.

Hánt még tavaly októberben tiltotta el a közhivatal viselésétől egy bíróság a vagyonnyilatkozatában fel nem tüntetett külföldi ajándékok miatt. A politikust emellett megfosztották parlamenti mandátumától is. Hán fellebbezett a döntés ellen, és tagadta, hogy szabálytalanságot követett volna el. (via MTI)