Imran hán

Letartóztatták a bebörtönzött volt miniszterelnök több ezer támogatóját, miközben az internetet is blokkolták Pakisztánban

A fővárost pedig szállítókonténerekkel zárták le a hatóságok.

Molnár Kristóf
külföld

Ismét vádat emeltek Imran Hán ellen

Ezúttal hivatali titoktartás megszegése miatt.

Fődi Kitti
külföld

Felfüggesztették Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök ítéletét

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy kisétálhat a börtönből vagy indulhat választáson.

Fődi Kitti
külföld

Letartóztatták Pakisztán volt miniszterelnökét

Imran Hánt Iszlámábádban vették őrizetbe, miután megjelent a legfelsőbb bíróságon, ahova kihallgatásra érkezett.

Mészáros Juli
külföld

Hatalmas politikai show-val indul a volt pakisztáni kormányfő pere

A korrupcióval és pénzmosással vádolt Imran Hán alig bírta elhagyni a rezidenciáját a támogatóktól a bíróságra tartva, közben azzal fenyeget, hogy nagyon erős reakciókat váltana ki országszerte, ha letartóztatnák.

Csurgó Dénes
külföld

Drága karórákat, páncélozott luxusjárműveket kaptak a pakisztáni politikusok ajándékba, köztük Imran Hán is

Az ajándékokat csak úgy tarthatták volna meg, ha fizetnek érte valamennyit.

Fődi Kitti
külföld

Összecsaptak Imran Hán hívei a rendőrökkel, amikor megpróbálták letartóztatni az egykori miniszterelnököt

A bíróság azért rendelte el az egykori miniszterelnök letartóztatását, mert nem jelent meg a bíróságon, ahol külföldi államoktól kapott ajándékokról kérdezték volna.

Fődi Kitti
külföld

Elrendelte egy pakisztáni bíróság az egykori miniszterelnök letartóztatását

Imran Hán hónapok óta kormányellenes tüntetésekre biztatja híveit.

Molnár Kristóf
külföld

Bíróság elé állítják Imran Hánt, mert a vagyonnyilatkozatában eltitkolta a kapott ajándékokat

Főleg gyémántékszerekről, ritka órákról és egy arannyal bevont AK-47-es rohamkarabélyról van szó, amiket aztán eladott.

Fődi Kitti
külföld

Utakat zártak le az Imrán Hán mellett tüntetők Pakisztánban

A jelenlegi miniszterelnök Shehbaz Sharif nem hajlandó új választások kiírására.

Bódog Bálint
külföld

Kiengedték a kórházból a meglőtt pakisztáni exminiszterelnököt

Az áprilisban megbuktatott Imran Hán a jelenlegi kormány tagjait gyanúsítja gyilkossági kísérlettel.

Bódog Bálint
külföld

Meglőtték a volt pakisztáni miniszterelnököt egy tiltakozó felvonuláson

A lövöldözésben további négy ember megsérült.

Solti Hanna
külföld

Terrorizmussal gyanúsítja a rendőrség Imran Hánt

A volt pakisztáni miniszterelnök eközben szeretne újra hatalomra kerülni.

Fődi Kitti
külföld

Koronavírusos lett a pakisztáni kormányfő két nappal azután, hogy megkapta az oltást

Pech.

Fődi Kitti
külföld

Pakisztán miniszterelnöke az iszlamofób tartalmak betiltását kéri a Facebooktól

Miután az iszlám megtámadásával vádolta Emmanuel Macront.

Fődi Kitti
media