Gyurcsány Ferenc 2023. március 6-án tizenhét év elteltével végre újra le tudta győzni a Fideszt. Pechjére nem választásokon. Hanem pöcsmutogatásban. Nem szó szerint, de sajnos majdnem úgy is.
Ha nem láttad, hogy mi történt hétfőn az ülésteremben, akkor az újkori magyar parlamentarizmus egyik legkellemetlenebb pillanatát hagytad ki.
A parlament hétfői ülésnapján tette le a képviselői esküt Ráczné Földi Judit, aki váratlanul, 53 évesen meghalt párttársa, Kordás László helyére ülhet a Demokratikus Koalíció frakciójába.
Nem volt véletlen, hogy az új kolléga beiktatását a Fidesz képviselői legalább annyira felajzva várták, mint a saját párttársai. Ráczné képviselővé tétele ugyanis jobban jött az Állampártnak, mintha 3 új saját képviselőt küldhetett volna a Parlamentbe.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Azt már elismerte, hogy igazgatója volt az offshore cégnek, pedig először azt mondta, semmi köze hozzá. Továbbra is tagadja, hogy tulajdonosa lett volna.
Ezúttal a Momentum is Ráczné ellen szavaz majd.
A párt szerint Ráczné Földi Judit nem méltó a képviselői mandátumra, mert hazudott arról, hogy aláírási joga volt egy offshore-helyszínre bejegyzett vállalkozásban.
Ráczné Földi Judit az offshore ügyeit próbálta tisztázni.