Erre a következtetésre jutott a Center for Global Development új elemzése.
A kutatás munkatársa szerint ugyan a szegénység és az egyenlőtlenség jelenségei teljesen nem fognak eltűnni, azonban a legtöbb embernek stabil munkahelye lesz.
Az előrejelzés szerint az extrém szegénységben élők aránya 2 százalék alá fog esni a mostani 8 százalékról. Ebbe a kategóriába azok az emberek tartoznak, akiknek naponta kevesebb mint 800 forintból kell megélniük.
Emellett emelkedni fog azoknak a száma, akik napi több mint 10 dollárból gazdálkodhatnak. Jelenleg a világ lakosainak 42 százaléka tartozik ebbe a csoportba, 2050-re több mint 66 százalékra emelkedhet az arányuk.
A századfelező évvel kapcsolatban több egyéb becslés is megjelent az elmúlt időszakban. Valakik szerint 2050-re 3 másodpercenként fognak ölni a hiperellenálló baktériumok, mások pedig több mint 200 millió ember elvándorlására számítanak a klímaváltozás miatt.
Brüsszel az európai gazdaság klímasemlegességét tűzte ki 2050-re, Palkovics László pedig Magyarország energiaimporttól való függésének jelentős csökkenését.
(via The Guardian)
Egy jelentés szerint, ha nem teszünk valamit, 2050-re súlyossá válik a járványügyi helyzet, és egy rutinműtétbe is belehalhatunk majd, ha véget ér az antibiotikumok kora.
Az előrejelzések szerint csak a szubszaharai térségben 86 millióan hagyhatják majd el mostani lakhelyüket.
Az Európai Bizottság Tiszta bolygót mindenkinek! címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el.
A miniszter mert nagyot álmodni, lesz mit ünnepelni 85 éves korában.