Van jó pár pénzégető csapat Magyarországon, de a mezőnyből messze kiemelkedik a székesfehérvári. Az egykori Videoton, ma már Mol Fehérvár FC-t szánták az NB I egyik kirakatcsapatának, alaposan meg is tolták anyagilag. A székesfehérvári profi fociba évente több mint 9 milliárd forint folyik be, ennél többet csak a Fradi kasszíroz, de a Ferencvárosnál komoly bevételek vannak a nemzetközi kupameccsekből is.
Ehhez képest a hétvégén kieső helyre zuhant a Fehérvár az NB I-ben.
Emiatt posztolt a Facebookra Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András. Hangsúlyozottan szurkolóként, de három kérést is megfogalmazott a klub tulajdonosának: cseréljen edzőt, beszélgessen el a játékosokkal és kommunikáljon a szurkolókkal.
Mindez azért érdekes, mert a Cser-Palkovics által megtalált tulajdonos nem más, mint Garancsi István, Orbán Viktor barátja, sőt egy 2009-es túra óta kötélbarátja.
Garancsi 2007-ben vette meg a csőd szélén lévő székesfehérvári focicsapatot. Amit tőkepótlásként belerakott a klubba, azt később vissza is kapta. Időközben pedig a NER egyik legfontosabb gazdasági szereplője lett: a Duna Takarék mellett megvette az évről évre sok tízmilliárdos közbeszerzéseket elnyerő építőipari céget, a Marketet, benne volt a MET-bizniszben, a köztéri hirdetések piacán is megjelent és nem hagyták ki a kaszinóbuliból sem. És ez csak tényleg pár példa. Ő reptette meccsekre egyébként Orbán Viktort is.
Garancsi egyébként saját bevallása szerint nem is igazán szereti a focit.
Az NBI-ből még 10 forduló van hátra, a 24 pontos Fehérvár mögött csak a Vasas van, a székesfehérváriakat egy ponttal előzi a Honvéd.
Puritán. Szerény. Szereti az autonóm, okos munkatársakat. És még véletlenül sincs közös üzlete a miniszterelnökkel. Garancsi István, az ember!
A kampányban jó nagy kedvezményeket adott, most öt évig neki lengenek a reklámtáblák.
Nagy szerencséje volt, hogy sikerült meghosszabbítani a meglévő engedélyeket 2056-ig.
A baráti szívesség, ami „a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül”.
A Nemzeti Sport feje, esze, szíve és lelke, Szöllősi György egy olyan interjút készített Orbán Viktor barátjával, amiből kiderült: a Videoton tulajdonosa gyakorlatilag utálja a focit.