Nem nyomták meg egyik gombot - igen, nem vagy tartózkodom - sem a fideszes képviselők, amikor egymást követően három emberi jogi kérdésről kellett volna szavazniuk csütörtökön az Európai Parlamentben.
Az elsőn azzal kapcsolatban kellett volna állást foglalniuk, hogy Iránban iskolás lányok százait mérgezik meg, akiket összefüggésbe hoznak a tavaly szeptemberben kirobbant kormányellenes tüntetésekkel. A második napirendi pont a tunéziai kormány „tekintélyelvű sodródása” volt, ahol koholt vádak miatt a múlt hónapban tartóztatták le a legnagyobb független rádióállomás igazgatóját, és egyébként is számos ellenzéki újságírót, bírót, ügyvédet és aktivistát tartanak önkényesen fogva.
Harmadikként egy kambodzsai ellenzéki vezető, Kem Sokha, és a politikai indíttatásból bebörtönzött ellenzéki aktivisták szabadon engedése volt a téma: ezen múlhat ugyanis, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Kambodzsai Nemzeti Mentőpárt indulhasson az idei választásokon.
A szavazólapról egyértelműen kiderül, hogy a tizenkét fideszes képviselőből hét - Bocskor Andrea, Deli Andor, Gál Kinga, Győri Enikő, Hidvéghi Balázs, Kósa Ádám és Tóth Edina - az ülésteremben volt, és más, nem emberi jogi kérdésekben voksoltak is.
(via hvg.hu)
Az elmúlt hónapokban hivatalos adatok összesen 230 tanintézményben több mint 5000 diáklány volt érintett mérgezéses támadásokban, amiket a hatóságok szerint bosszúból követtek el ellenük, miután tüntettek a hidzsáb kötelező viselése ellen.
Szombat óta a rendőrség több olyan személyt vett őrizetbe, akik szemben állnak az elnökkel, és a hatóságok szerint tüntetéseket akartak szervezni a hatalom ellen.
A Voice of Democracy engedélyét egy látszólag mondvacsinált ügy miatt vonták meg néhány hónappal a választások előtt.