Hiába élesedett három megyében is az új ügyeleti rendszer, a háziorvosok többsége továbbra sem hajlandó aláírni a szerződését, tudtuk meg az Országos Mentőszolgálattól (OMSZ).
Februártól Hajdú-Bihar megyében, márciustól pedig Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is a mentők szervezik az esti ügyeleti ellátást.
Hajdú-Biharban 66-an írtak alá, Győr-Moson-Sopronban 62-en, Szabolcsban pedig 45-en. Az OMSZ szerint ez nagyjából egyharmados arányt jelent, sőt a 2021-es orvoslétszám alapján Szabolcsban a 20 százalékot sem éri el, és Hajdú-Biharban is elmarad a 30-tól. (Azóta valamivel csökkenhetett a háziorvosok száma, tehát kissé jobb lehet az arány.)
Hasonló a helyzet a házi gyermekorvosoknál is, csak Hajdú-Biharban csatlakoztak többen (44-en, ami nagyjából 40 százalék). Győr-Moson-Sopronban 30, Szabolcsban pedig 20 százalék körül van az aláírók aránya.
Először csütörtökön kérdeztük az OMSZ-tól, hány háziorvos kötött szerződést mostanáig, de még hétfőn sem válaszoltak. Végül azután küldték el a számokat, hogy kedden közérdekű adatigénylést nyújtottunk be.
A tervek szerint áprilisban Borsod-Abaúj-Zemplén megye is belép az új rendszerbe, itt eddig hat orvos írt alá, és több mint 50 szerződéskötés van folyamatban. Ez sem valami sok ahhoz képest, hogy 2021-ben több mint 300 felnőtt háziorvos, és majdnem 80 gyermekorvos dolgozott a megyében.
A távolmaradó háziorvosokat más orvosokkal, mentőtisztekkel helyettesítik, ami az OMSZ szerint sem ideális mivel rájuk máshol lenne szükség.Az adatokból látszik, hogy a háziorvosok azóta sem léptek be tömegesen az új rendszerbe, hogy a kormány megszüntette a kötelező tagságot a Magyar Orvosi Kamarában (MOK).
Ezt azzal indokolták, hogy a kamara vezetői állítólag kizárással fenyegették az aláíró háziorvosokat, de ha tényleg a félelem tartotta volna vissza őket, az elmúlt hetekben bizonyára többen csatlakoztak volna.
Amikor Gulyás Gergely miniszternek bizonyítékot kellett volna hoznia a fenyegetésre, kevés konkrétummal szolgált. „Azt majd meglátjuk, hogy aláírják-e vagy sem. (...) Ezt mi tudtuk, hogy az ügyeleti ellátásban nem fog mindenki részt venni. De az nem lehet része ennek a döntésnek, hogy a kamara önkényétől félni kell, vagy sem” - mondta a két héttel ezelőtti kormányinfón.
A MOK február eleji küldöttgyűlésén döntöttek arról, hogy a háziorvosok ne írják alá új szerződéseiket. Ezzel tiltakoztak a kormány bizonyos intézkedéseivel szemben, amik a háziorvosi praxisok finanszírozásáról és az orvosok értékelési szempontjairól szólnak. Ezenkívül azonnali ápolói béremelést és hosszú távú, világos egészségügyi koncepciót akarnak, amiről valóban egyeztetnek velük.
A kamara elnöksége egyetlen háziorvos ellen tett panaszt, aki megyei kollegiális vezetőként - vagyis az állam képviselőjeként - „fenyegetéssel, súlyos értékítélettel, félrevezető információkkal igyekezett rávenni háziorvos kollégákat a szerződések aláírására”. Vagyis a MOK szerint nem a részükről, hanem a másik oldalról fordult elő fenyegetés.
A kamara lehetőségeiről az elnökség egyik tagjával, Svéd Tamással beszélgettünk, majd podcastot is készítettünk a témáról.
Pedig erre hivatkozva nyomtak át egy törvényt két nap alatt, ami kiüresítené az orvosi kamarát.
Svéd Tamás, az orvosi kamara titkára szerint akár megerősödve is kijöhetnek ebből. Miben más az orvosok helyzete a tanárokéhoz képest, és mi lesz, ha indul a lejárató kampány?
A Newsroom új adásában Szurovecz Illéssel beszélünk arról, hogy miért akarja kinyírni a kormány az orvosi kamarát, és hogy sikerülhet-e ez neki. Az is szóba kerül, hogy mivel próbált ártatlansága mellett érvelni a bíróságon Schadl György és Völner Pál.