Szijjártót felháborítja, ha külföldi államok más országok belügyeivel foglalkoznak

demokrácia

Szijjártó Péter szerint felháborító, hogy az amerikai külügyminisztérium más országok belügyeivel foglalkozik, és „egyoldalú értesülésekre hivatkozva" jelentést ír külföldi államok emberi jogi helyzetéről. A külügyminiszter szerdán Szarajevóban tartott sajtótájékoztatót, ahol felszólalt az éves amerikai emberi jogi országjelentés ellen, amelyben Bosznia-Hercegovina kormányával kapcsolatban is megfogalmazódtak aggályok.

„Én nem tudok arról, hogy Bosznia-Hercegovina külügyminisztériuma és pláne az enyém jelentést írna más országok emberi jogi meg egyéb helyzetéről",mondta egyebek mellett Szijjártó, majd hozzátette, az, hogy Bosznia-Hercegovinában ki van hatalmon és hogyan kormányoz, az ott élőkre, a „magyar demokrácia" pedig a magyarokra tartozik.

Az amerikai jelentésben egyebek mellett az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, illetve a szólás- és a sajtószabadság korlátozásával kapcsolatos problémák szerepelnek. Konakovic boszniai külügyminiszter a sajtószabadsággal kapcsolatban megfogalmazott kritikákra reagálva azt mondta, szerinte karaktergyilkossági kísérletről van szó, és ő csak annyit szeretne, hogy az újságírók tisztességesen végezzék a dolgukat.

(via MTI)