Lehet, hogy mégsem robban a népesedési bomba? Egy Guardian által idézett tanulmány szerint a vártnál hamarabb és alacsonyabb szinten éri el a bolygó a legmagasabb népességszámot. És ehhez még nukleáris háború vagy világméretű halálos járvány sem kell.
A Föld népessége jelenleg 8 milliárd fő. Az ENSZ tavalyi becslése szerint 2050-re 9,7 milliárdan leszünk, majd évtizedekig nőni fog még a népesség. Egy német, egy svéd és egy norvég kutatóintézetet magába foglaló kollektíva, az Earth4All kutatói szerint túlzó a világszervezet becslése, a Föld lakosságszáma ugyanis2046-ra se éri el a 9 milliárdot, 2100-ra pedig 7,3 milliárd alá csökken.
A tanulmány ugyanúgy az 1968-ban alakult Római Klub megbízásából készült, mint az 1972-es A növekedés határai, ami arról szólt, milyen lehetőségei vannak az akkori, folyamatos és végtelen növekedésre alapozó gazdasági modellnek egy véges bolygón, és arra jutottak, hogy a kapitalizmus fejlődésének akkori trendjei alapján nem sok. Az emberiségben ekkor tudatosult: a növekedésnek vannak határai.
A kutatók figyelembe vettek olyan tényezőket is, mint az egyre több embert és egyre magasabb szinten elérő oktatás, ez különösen a nők esetében hathat a születésszámra, vagyis leegyszerűsítve: minél iskolázottabb valaki, annál kevesebb gyermeke születik. De a jövedelmi szint emelkedése, a nők megjelenése a munkaerőpiacon is kevesebb gyerek születését eredményezheti bizonyos társadalmakban.
Nagy örömködésre így sincs ok. A tanulmány szerint a teljes összeomlást ugyan elkerülhetjük a következő évtizedekben, de a regionális társadalmi különbségek tovább nőnek. A legkiszolgáltatottabb helyzetben a rosszul kormányzott, ökológiailag sérülékeny országokban élők lesznek - ez mondjuk most sincs másképp.
A kutatók szerint a jelenlegi túlzott fogyasztást és termelést még valamilyen módon kezelni kell, ez nagyobb gond a népesség növekedésénél.
A csökkenő népességszám új problémákat hozhat, ezeket Magyarországon is már nap mint nap tapasztaljuk: munkaerőhiány lép fel a gazdaság számos ágazatában, az elöregedő társadalom pedig nagy nyomás alá helyezi az egészségügyi intézményeket.
Van egy optimistább forgatókönyv is. Eszerint 2040-ben érjük el a 8,5 milliárdos csúcsot, majd 2100-ra 6 milliárdra csökkenhet bolygónk lakossága.
És mi kell ehhez? A gazdagok adójának növelése, amiből jobb oktatást és szociális szolgáltatásokat lehet finanszírozni. Mi sem egyszerűbb.
Cikkeink a témában:
Egyre többen élünk ezen a bolygón, és ebbe fogunk belepusztulni
Se Magyarországnak, se más országnak nincs szüksége se több gyerekre, se bevándorlókra
Kerryn Higgs könyve a növekedés korlátaira figyelmeztet, de a legnagyobb erénye, hogy bemutatja, hogyan tették a fogyasztást az emberek egyik legfontosabb feladatává a 20. század elején.
A túlnépesedés hat az állatok kihalására, a környezetszennyezésre és a Föld erőforrásaira is. Még akadémiai körökben is sokszor tabunak számít a túlnépesedés, és a kormányok többsége is inkább növelné a születésszámot. Pedig csak egy kicsit felelősebb fogamzásgátlással is rengeteg problémát megoldhatnánk.
Ha öregszik és fogy egy társadalom, az javíthatja az emberek életminőségét, és ökológiai szempontból is sokkal fenntarthatóbb. Egyre több kutató állítja, hogy a bolygónk és a magunk érdekében, egyszerűen hagyni kell, hogy kevesebben legyünk.