Pánikot keltett.
Jövő szilveszterre ajánljuk mindenkinek, aki szereti.
„Az inflációt, én azt gondolom, hogy letörtük” – szinte napra pontosan két hónapja mondta a mostani gazdasági csúcsminiszter.
Már mikor megmondták ezt!
Nem igaza van, hanem igaza lesz, van egy terve, látja a jövőt – állítja a beavatott jövendőmondó-miniszterelnök.
Majdnem bejött a jóslat, végül is volt egy levegőben széteső gép a történetben.
De Nagy Márton sem teszi ki az ablakba a májusi megállapításait.
Európa erős embere, a felcsúti Nostradamus, az istenadta hatalmával élő V. Orbán mutat irányt a világnak. Megnéztük, ez az irány néha nem az éjsötét zsákutcába vezet-e.
A legendás, A növekedés határai címmel megjelent tanulmány után több mint ötven évvel egy újabb jóslat bolygónk jövőjéről. Az emberiség iskolázottsági szintjének és jövedelmi viszonyainak javulása magával hozhatja a népességszám csökkenését.
Úgy látszik, a kormányból nem csak Orbán Viktor tud fickósabb, macsósabb lenni.
Egy új tanulmány minden eddiginél erősebb bizonyítékot szolgáltatott azoknak a klímaaktivistáknak, akik évek óta azt skandálják, hogy „az Exxon tudta”.
A jugoszláv jövőkutatók csak a saját országuk halálát nem látták előre, a 37 tagállamos EU már Iraknál jár, senki sem olvas könyvet, kiürítik Manhattant, jön az új Watergate. Az elmúlt száz évben sok mindent beleláttak 2023-ba.
A túl erősre sikerült jóslatok néha nagy pánikot tudnak okozni.
Twitteren közölte 2023-as jóslatait a volt orosz elnök/miniszterelnök, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi alelnöke.
Az MNB elnöke szerint „a XVII. század eseményei megismétlődhetnek”, azon belül is „különösen az 1618 és 1648 közti harmincéves háború”.