Az EJEB a roma gyerekek iskolai szegregációjának felszámolására kötelezte a magyar kormányt

jog

Az Emberi Jogok Európai Bírósága mai ítéletében megállapította, hogy Magyarország megsértette egy roma kisfiúval szemben az Emberi Jogok Európai Egyezményének diszkrimináció tilalmát kimondó cikkét az oktatáshoz való joggal összefüggésben. A családnak 7000 euró nem vagyoni kártérítést ítélt meg a bíróság - írta az Európai Roma Jogok Központja és Kegye Adél ügyvéd.

Szolcsán Imre a piliscsabai Jókai Mór Általános Iskola tanulója volt, amelyet kizárólag roma gyerekek látogattak. Édesanyja 8 éves korában szerette volna a közeli pilisjászfalui iskolába átíratni, hogy ne szegregált körülmények között tanuljon. Az iskola az átvételt indokolás nélkül elutasította, majd a döntést a fenntartó tankerület is megerősítette. Arra hivatkoztak, hogy az iskola túl messze van, a gyerek érdekét pedig az szolgálja, ha lakóhelyéhez közeli iskolába jár.

A tankerület érvelését a hazai bíróságok is elfogadták. A Kúria ráadásul úgy ítélte meg, hogy a piliscsabai iskola nem is tekinthető azért szegregáltnak, mert oda roma gyerekek járnak. A fiú és családja ezután fordult a strasbourgi bírósághoz.

Az EJEB terme Strasbourgban 2018. január 24-én.
Fotó: Frederick Florin/AFP

Az eljárásban a kormány azzal érvelt, hogy a család nem a megfelelő fórumot vette igénybe, mert az akkor még működő Egyenlő Bánásmód Hatósághoz kellett volna fordulniuk.

Ezzel szemben Imre képviselői azzal érveltek, hogy a már szegregált oktatásban tanuló roma gyerekek kizárólag átiratkozás útján mehetnek vegyes összetételű iskolákba, nincsen más hatékony jogorvoslati lehetőségük.

A fiú édesanyja a döntés után elmondta, hogy bár a múltat nem tudja megváltoztatni az ítélet, mégis elégtételt hozott a megalázó bánásmód után. A kártérítést részben a fiú oktatására fogják fordítani, aki jelenleg 17 éves és hegesztőnek tanul Esztergomban.

A családot képviselő Kegye Adél ügyvéd szerint a döntés precedens értékű, mert a bíróság arra is kötelezte a Kormányt, hogy dolgozzon ki olyan közpolitikai intézkedéseket, amelyek országos szinten irányulnak az oktatási szegregáció megszüntetésére.

Emellett a Magyarországgal szemben folyamatban lévő kötelezettségszegési eljárás szempontjából is fontos a döntés, mert újabb nyomást jelent a kormánynak, hogy kötelezze el magát az iskolai deszegregáció mellett.