strasbourgi emberjogi bíróság

A Helsinki szerint egy rakás jogot sért a nagytakarítási törvény új módosítása, ami a már felajánlott 1 százalékot is elvenné a feketelistázott szervezetektől

A Helsinki Bizottság panaszmintával fogja segíteni az érintett szervezeteket és felajánlókat az Alkotmánybíróságon. Szerintük ha az AB bírója jóváhagyja, „végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből”.

Bódog Bálint
belföld

Elítélte Ukrajnát a strasbourgi bíróság az odesszai székháztűz miatt

A 2014-es összecsapásokban 47 oroszpárti tüntető halt meg a szakszervezeti székház égő épületében. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az ukrán hatóságok nem tettek meg mindent, hogy megakadályozzák az erőszakot.

Czinkóczi Sándor
háború

Beperelte az államot a bőnyi rendőrgyilkos

A férfit 2019-ben ítélték jogerősen életfogytiglanra.

Windisch Judit
bűnügy

Az Alkotmánybíróság nem talált kifogást a szuverenitásvédelmi törvényen, a Transparency Strasbourgba viszi az ügyet

Az Alkotmánybíróság szerint azért nem lehet számon kérni a szuverenitás védelmezőit, mert azok nem tudnak büntetést kiszabni. Azzal sincs baja, ha a propagandasajtót felhasználva hamis alapokon nemzetárulóként bélyegez meg szervezeteket.

Bódog Bálint
belföld

Jogellenesen tartottak fogva Röszkén egy iráni keresztény menekültet, 5000 eurós jóvátétel jár neki

Így döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.

Bódog Bálint
belföld

Már Strasbourg is azzal foglalkozik, hogy a magyar államigazgatásból bárkit meg lehet figyelni titkosszolgálati eszközökkel

Legálisan készíthetnek titkos hangfelvételeket bármelyik egészségügyi dolgozó vagy minisztériumi alkalmazott irodájában. Hiába a magukat korrupt ügyfélnek álcázó fedett nyomozók, irtó kevés rendőr, köztisztviselő, orvos, ápoló vagy gyermekvédelmis ugrik be. Viszont ez a gyakorlat illetve maga a lehetőség eléggé alkalmas a megfélemlítésre.

Szily László
belföld

Karsai Dániel a strasbourgi ítéletről: Ez nagy csalódás

Azt írta, senki ne aggódjon, mennek tovább.

Diószegi-Horváth Nóra
jog

Leszerelik a plexifalakat a börtönökben, de a Helsinki Bizottság szerint ez mit sem ér, ha tiltott marad az érintkezés

A strasbourgi bíróság októberben hozott a magyar államot elmarasztaló ítéletet két hozzátartozó panaszának ügyében

Bódog Bálint
belföld

Több mint 60 magyar transznemű fordult a strasbourgi bírósághoz

A magyar Országgyűlés 2020 tavaszán elfogadott törvénye lényegileg megtiltotta a nem jogi elismerését a transznemű és interszex embereknek.

Botos Tamás
POLITIKA

Karsai Dániel alkotmányjogász a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, hogy hagyják méltósággal meghalni

Halálos beteg, 2022-ben diagnosztizáltak nála ALS-t, azt a betegséget, amiben Stephen Hawking is szenvedett.

Mészáros Juli
jog

Az EJEB a roma gyerekek iskolai szegregációjának felszámolására kötelezte a magyar kormányt

Egy piliscsabai roma fiú precedens értékű ügyében.

Molnár Kristóf
jog

A strasbourgi bíróság kimondta, hogy Magyarország megsértette három szíriai menedékkérő emberi jogait

Jogi segítség nélkül rakták ki őket a tranzitzónából és toloncolták vissza őket Szerbiába.

Fődi Kitti
belföld

Jogellenesen tiltották be az Orbán háza elé szervezett devizahiteles tüntetést 2013-ban

A strasbourgi bíróság szerint nem volt megfelelő törvényi alapja annak, hogy a TEK lezárása miatt nem engedték a tüntetőket a Cinege utcába.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Magyarország alig hajtja végre az ellene szóló strasbourgi ítéleteket

Az Európa Tanács 47 országa közül csak Azerbajdzsán és Oroszország a renitensebb.

Neuberger Eszter
európai unió

Összesen 64 ezer euró kártérítést ítélt meg Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikusnak a strasbourgi emberi jogi bíróság

Az orosz hatóságok nem engedték kiutazni az ítélethirdetésre.

erdelyip
POLITIKA