A halál kalmára felajánlotta Trumpnak, hogy kérjen menedéket Oroszországban

háború

Az Egyesült Államokban húsz év börtönre ítélt orosz fegyvercsempész, Viktor But tavaly decemberben térhetett haza Oroszországba, miután elcserélték az Oroszországban 9 és fél év börtönre ítélt amerikai kosárlabdázóra, Brittney Grinerre.

But most felszólította Donald Trumpot, hogy kérjen menedéket Oroszországban, mert szerinte az Egyesült Államokban veszélyben van. „A Biden-kormányzat nem elégszik meg azzal, hogy keresztülhurcolják önt büntetésvégrehajtási rendszeren. Inkább véget vetnek az életének, mint hagyják, hogy az útjukban álljon” - írta a Telegramon But, akinek első kézből vannak tapasztalatai az amerikai büntetésvégrehajtásról.

Viktor But
Fotó: ALEXANDER NEMENOV/AFP

A Szovjetunió bukása utáni években fegyverkereskedelem miatt a halál kalmárának nevezték, részben az ő karrierje ihlette 2005-ben a Fegyvernepper című Nicolas Cage-filmet. Végül 2008-ban kapták el egy bangkoki hotelben, majd két évvel később kiadták az Egyesült Államoknak, ahol terroristák támogatása és amerikaiak megölésének előkészülete miatt ítélték el.

But szerint Oroszország biztonságos menedék lehetne Trump számára, és onnan is „harcolhatna a népéért”. Donald Trump ellen jelenleg büntetőeljárás folyik, azzal vádolták meg, hogy 34 alkalommal meghamisította a könyvelését.

Szabadulása után But nyilvánosan is hitet tett Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett - valamint megjósolta a Nyugat vesztét -, csatlakozott a szélsőjobboldali Oroszországi Liberális Demokrata párthoz, ami korábban olyan törvényjavaslatot nyújtott be, ami alapján a háborúellenes tüntetőket kényszersorozták és Kelet-Ukrajnába vezényelték volna. A párt előző - koronavírusban elhunyt - vezetője Vlagyimir Zsirnovszkij már decemberben közel pontosan tippelte meg, mikor rohanja le Oroszország Ukrajnát. (Moscow Times)

Kapcsolódó cikkek

A halál kalmáráért cserébe engedték szabadon az oroszok a 9 évre ítélt amerikai kosarasnőt

Abu-Dzabi repterén került sor a műveletre.

Czinkóczi Sándor
külföld

9 és fél év börtönbüntetésre ítélte az orosz bíróság Brittney Grinert

A hasissal lekapcsolt kosárlabdasztár a lehető legsúlyosabb büntetést kapta. Moszkva és Washington fogolycseréről tárgyalnak.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Trump megjelent a bíróságon, mind a 34 vádpontban ártatlannak vallotta magát

New Yorkban ma letartóztatják Donald Trumpot, aztán rabosítják, majd megkezdődik a tárgyalása. Közben odakint tüntetők és rendőrök sorakoznak. Soha amerikai elnök nem állt még bíróság előtt, és a legnagyobb kérdés az, hogy Trump képes lesz-e fegyelmezni magát.

Miklósi Gábor, Horváth Bence
külföld

Az egyik orosz párt besorozná a háborúellenes tüntetőket

Egy törvénymódosítással egyből Donyeckbe és Luhanszkba küldenék őket.

Czinkóczi Sándor
háború

Meghalt Vlagyimir Zsirinovszkij

A Nyugat-ellenes orosz politikust február 2-án koronavírus-fertőzéssel vitték kórházba.

Herczeg Márk
külföld

Vlagyimir Zsirinovszkij decemberben február 22-én hajnali 4 órára tette Oroszország felemelkedésének kezdetét

2022 olyan év lesz, amikor Oroszország felemelkedik, és mindenki befogja a pofáját.

Gazda Albert
oroszország