Az Egyesült Államok szankciója halálra ítélte a Nemzetközi Beruházási Bank működését, a pénzintézet megszűnésére számít Boros Imre közgazdász, a budapesti székhelyű orosz „kémbank" igazgatótanácsának tagja.
Boros szerint „mintha terrorbombázás történt volna”, a bankot gyakorlatilag megsemmisítik azok az amerikai szankciók, amelyek hatására, egy mai bejelentés szerint utolsó európai tagként Magyarország is kilép a részvényesek közül. A Nemzetközi Beruházási Bank számlakapcsolatait letiltják, nem tud pénzt utalni, ami az oroszok kilépéséhez vezet majd, mondja a közgazdász.
Az amerikai nagykövet tegnapi bejelentése után - miszerint szankciós listára teszik Laszlóczki Imrét, a bank alelnökét is, akiről itt írtunk bővebben - a kormány úgy döntött, kilép a kémbankként is emlegetett pénzintézetből. A Nemzetközi Beruházási Bank az egykori kommunista államok vállalatait hitelezte, de a szovjet blokk bukásával eljelentéktelenedett.
Orbán Viktor kormánya 2000-ben ki is lépett belőle, de csak azért, hogy aztán a másik kormánya 2014-ben visszalépjen. Az amerikaiak már akkor azt mondták, hogy az oroszok azért támasztják fel a bankot, hogy rajta keresztül ki tudják játszani az első szankciókat, amelyeket a krími megszállás miatt vetettek ki rájuk. Az ukrajnai háború kitörésével az európaiak mind otthagyták a pénzintézetet, a térségben egyedül Magyarország maradt.
(via RTL)
Az IIB-t szokás kémbankként emlegetni, ez egykor a szocialista blokk bankja volt, amiből szomszédaink már rég kiléptek.
Azután, hogy szerdán az Egyesült Államok szankciós listára tette a bank magyarországi alelnökét.
Azonnal reagáltak arra, hogy az Egyesült Államok szankciós listára tett az orosz hátterű . A magyar kormány azzal vádolja az amerikai nagykövetséget, hogy „háborúpárti kampányt” indított.
Az általa alelnökölt bankban Magyarország az utolsó EU-s tulajdonos. Kuba, Mongólia és Vietnam maradtak még az oroszok mellett.
A Nemzetközi Beruházási Bank menedzsmentjének kiküldött levél szerint a bank egyik vezetője azt írta, a belga pénzügyminisztérium közbenjárására nem szabadítják fel a bank azon pénzeszközeit, amelyeket az Euroclearben az orosz-ukrán háború miatt bevezetett szankciók keretében zároltak.