Trollmenet

reggel 4

Jó reggelt, itt a 444 napindító hírlevele. Hétfő, április vége, közelgő állítólagos esőkkel. Hírleveleinkre feliratkozni itt lehet, ajánljuk mindegyiket!

Az élet itthon

Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Gulyás Gergely David Pressmannél is jobban meg tudta lepni a magyar zsidó közösséget, írjuk hétfő megjelent véleménycikkünkben: mert lehet ugyan, hogy az amerikai diplomata gyöngyösis húzása valóban nem volt kóser, de a trollpolitizálásban mi, magyarok vagyunk a nagyhatalom. Ehhez kapcsolódhat a hír, hogy a pár éve a pápát még vehemensen gyalázó Bayer Zsolt most békemenetet szervez Ferenc pápa érkezésére.

A hétvégén kiderült, hogy Novák Katalin nem írja alá a „magyar életmód védelméről” szóló törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek. Beszámoltunk arról is, hogy Pintér Sándor megjelent a rendőrnapon a Városligetben, Novák pedig többek között arról beszélt, hogy: „nagybetűs pedagógusokra van szükségünk, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben.” (Ha már pedagógusok, a TASZ a blogján szedte össze, hogy a tervezett törvénymódosítás nemcsak a tanárokat érintené hátrányosan: a diákok és a szülők jogait is csorbítaná azzal, hogy még tovább rontana az oktatás színvonalán, és bizonytalan helyzetet teremtene az iskolákban.)

Eldőlt az is, hogy az ellenzéki összefogás jelöltje nyert Oroszlányban. Az időközi választás előtt felvezető riporttal jelentkeztünk, érdemes lehet azt is elolvasni.

Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

Április 22-én meghalt Bajkai István: az 59 éves fideszes képviselő a párt alapítótagja volt. A rendszerváltás után Budapest VI. kerületében volt önkormányzati képviselő, 2014-től 2018-ig pedig között a VII. kerületben volt képviselő és alpolgármester. 2018-tól országgyűlési képviselő volt.

A háború

Fotó: AFP

Részletesen írtunk arról, hogy sérti az EU és Ukrajna közti szerződést, hogy öt tagállam kormánya (köztük a magyar) kitiltotta az ukrán gabonát a saját piacáról, de a jól szervezett egységes fellépésük nyomán úgy tűnik, hogy átvihetik az akaratukat.

A hétvége frontügyi híre volt, hogy az ukrán csapatok a Dnyeper folyó bal partján alakítottak ki állásokat Herszon megyében, emellett történés volt még, hogy Putyin szóvivőjének fia azt állítja, bevonul, méghozzá a Wagnerhez (ahonnan a már hazatérő, egykor börtönben ülő zsoldosok ma már a régi környezetüket terrorizálják), hogy még mindig találnak robbanóanyagot az orosz városban, amire véletlenül dobtak bombát az oroszok, hogy tömegével utasítják ki egymás diplomatáit a németek és az oroszok

Héfőn lesz ENSZ Közgyűlés, az oroszok, egész pontosan Lavrov vezetésével. Feszült eseményre van kilátás, amit jelez az is, hogy az Egyesült Államok már megtagadta orosz újságírók vízumkérelmét, amit az orosz külügyminiszter zokon is vett. Írtunk emellett arról, hogy az ukránoknak ezentúl is könnyebb lesz bevándorolniuk Izraelbe, de az oroszoknak és a fehéroroszoknak már nem

Hidak

A harmadik híd látványterve

Abban mindenki egyetért, hogy Szegednek szüksége van a harmadik hídra, aminek a megépülése akár új városnegyedek létrejöttéhez is vezethet a ma még mezőgazdasági művelés alatt álló, illetve folyamatosan pusztuló, romos területen. De a tervek így is vitát szülnek, pedig még azt se tudni, honnan lenne pénz az új hídra.

Autók

A lezárt Friedrichstraße 2023 februárjában
Fotó: CARSTEN KOALL/dpa Picture-Alliance via AFP

Magyar szemmel figyelve is tanulságos volt a berlini tartományi választás, a belváros az autóellenes, a külváros az autópárti erőket támogatta, az utóbbiak győztek. A zöldek visszaszorították volna az autókat a belső részeken, de a jobboldal hosszú idő után először nyert - autópárti ellenforradalommal.

AI

Írtunk arról is, hogy amerikai kutatók 25, ChatGPT-alapú karakterrel lakattak be egy virtuális kisvárost, és sorra történtek az olyan események, melyekre előzetesen egyáltalán nem számítottak. És ha már techvilág: nagyon nehéz követni az előre- meg hátraarcokat, de az Elon Musk vezette Twitter most épp elkezdte visszaadogatni kék pipáit a nagy elérésű oldalaknak.

Emellett hír volt még a világból, hogy

Video

Egy éven át forgattunk az egyik legizgalmasabb magyar zenekarral, a Platon Karataevvel. A 444 új dokumentumfilmje portré az együttesről, melynek tagjai a nemzetközi karrier kapujában saját mélységeik felé indultak el.

De nem ez volt az egyetlen zenei videó a hétvégén a 444-en: az egyöntetű kritikai és közönségsikerrel futó Larry című film alkotói 2022-ben országos rapversenyt rendeztek, ami kifejezetten a nehezebb sorsú fiatal hip-hop és trap előadóknak biztosított bemutatkozási lehetőséget. A verseny indulóiról készült portréfilm itt nézhető meg.

Videótéka

Egy 2007-es film a Videotékában a nemzeti rock és radikalizmus felemelkedéséről, eszmékről, téveszmékről és rögeszmékről: a Dübörög a nemzeti rock című 2007-es film a Romantikus Erőszak zenekart kíséri hónapokon keresztül Budaházy György kocsmájától a Magyar Szigeten át egészen Erdélyig, és közben megismerkedhetünk a kétezres évek közepén kivirágzó szubkultúrával.

Fotó: Netflix

Egyiptomban pedig abból lett botrány, hogy a Netflix új sorozatában fekete színésznő alakítja Kleopátrát. Hogy ez miért és kit zavar, arról részletesen írtunk.

Borízű

is volt a hétvégén.

Kapcsolódó cikkek

Régebb óta, és több titkot szivárogtatott az amerikai szivárogtató

Jack Teixeira, az elmúlt évtizedek legsúlyosabb amerikai szivárogtatásának gyanúsítottja a New York Times szerint napokkal az ukrajnai háború kirobbanása után kezdett érzékeny hírszerzési adatokat szivárogtatni a Discordon.

Király András
külföld

Máris vitákat szül a harmadik szegedi híd, pedig még azt sem tudni, honnan lesz rá pénz

Abban mindenki egyetért, hogy Szegednek szüksége van a harmadik hídra, aminek a megépülése akár új városnegyedek létrejöttéhez is vezethet a ma még mezőgazdasági művelés alatt álló, illetve folyamatosan pusztuló, romos területen. A civilek kifogásaira válaszolt az alpolgármester.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Trump félig megevett pizzaszelettel kínálta a rajongóit

Nem kértek belőle.

Szurovecz Illés
külföld

Pintér Sándor szakszerű rendőrnapi látogatást foganatosított a Városligetben

A belügyminiszter személyes megjelenéssel emelte a tizedik Országos Rendőr- és Tűzoltónap kék fényét.

Kristóf Balázs
ünnep

Vége a járványnak, újra van sírócsecsemő-fesztivál Japánban

Nyilvánosan megríkatják őket, állítólag jót tesz az egészségnek.

Szurovecz Illés
külföld

„Nagybetűs pedagógusokra van szükségünk, akik nyomot tudnak hagyni egy életen keresztül a gyermekeinkben”

Ezt Novák Katalin köztársasági elnök mondta Tolcsván, ahol emléktáblát kapott egykori gimnáziumi tanára.

Gazda Albert
oktatás

Meghalt Bajkai István

A fideszes képviselő 59 éves volt.

Csurgó Dénes
POLITIKA
Videó

„Itt ütöttem ki valakit először, és itt ütöttek ki engem is először”

Újpestről, Csepelről, Borsodból, a peremről rímekben dőlnek a szomorú fiatal sorsok. Eddig ismeretlen magyar rappereket mutatnak be a Larry című film alkotói.

Ács Dániel
video

Csúnyán elzúgott a berlini autóellenes forradalom - nemcsak a Fidesznek jön be az autópártiság

Magyar szemmel figyelve is tanulságos volt a berlini tartományi választás, a belváros az autóellenes, a külváros az autópárti erőket támogatta, az utóbbiak győztek. A zöldek visszaszorították volna az autókat a belső részeken, de a jobboldal hosszú idő után először nyert - autópárti ellenforradalommal.

Molnár Kristóf
közlekedés

Gulyás Gergely David Pressmannél is jobban meg tudta lepni a magyar zsidó közösséget

Az amerikai diplomata gyöngyösis húzása valóban nem volt kóser, de a trollpolitizálásban mi, magyarok vagyunk a nagyhatalom.

Ács Dániel
vélemény

Eddig tartott a tavaszi verőfény, akkora esők jönnek, hogy elázik az egész ország

Vasárnap még minden jó lesz.

Gazda Albert
időjárás

A Sims, csak élesben: memóriával rendelkező AI-k laktak be egy virtuális várost, és hamar elkezdtek úgy viselkedni, amire senki nem számított

Pletykák, szervezkedések, kampányolás. Nyüzsgő kisváros lett a 25, ChatGPT alapú karakter beköltözése után. A végét ennek elképzelni sem tudjuk, de elsőnek a játékipar csaphat majd le rá.

Horváth Bence
TECH

Lavrov kiakadt, amiért az USA nem enged be orosz újságírókat az ENSZ BT New York-i ülésére

„Sosem felejtjük el és sosem bocsátjuk meg”.

Rényi Pál Dániel
külföld

Felfüggesztették a munkáspárti képviselőt, aki arról írt, hogy csak feketéknek kell rasszizmussal együtt élniük

Diane Abbott később visszavonta az Observerben közölt állításait.

Rényi Pál Dániel
külföld

Átkeltek a Dnyeperen az ukrán csapatok

Az orosz csapatok még tavaly novemberben vonultak át a folyó keleti partjára, feladva Herszon városát.

Csurgó Dénes
külföld

EU külügyi biztos: Európai járőrhajókat a Tajvani-szorosra!

Josep Borell szerint az EU-nak nagyon komoly gazdasági érdekei fűződnek ahhoz, hogy Tajvan szabad és független legyen.

Csurgó Dénes
külföld

Novák Katalin nem írja alá a magyar életmód védelméről szóló törvényt

Amely alapján ügybuzgó feljelentők azért is feljelenthetnének valakit, ha az kétségbe vonja a házasság és a család szerepét.

Király András
belföld
Videó

nyílnak befelé ablakok – Platon Karataev dokumentumfilm

Egy éven át forgattunk az egyik legizgalmasabb és legtitokzatosabb magyar zenekarral, a Platon Karataevvel. A 444 legújabb dokumentumfilmje portré az együttesről, melynek tagjai a nemzetközi karrier kapujában saját mélységeik felé indultak el.

Szász Zsófi, Benics Márk
FILM

A Twitter elkezdte visszaadogatni kék pipáit a nagy elérésű oldalaknak

Musk érkezésével pénzt kezdtek kérni az oldalak valódiságát jelzőt pipáért, most úgy tűnik, visszakoznak.

Rényi Pál Dániel
TECH

Az ukránoknak ezentúl is könnyebb lesz bevándorolniuk Izraelbe, de az oroszoknak és a fehéroroszoknak már nem

A háború kezdete óta mindhárom ország állampolgárai élvezhették a gyorsított eljárás előnyeit.

Gazda Albert
külföld
Podcast

Borízű #119: Kivel lesz a NER, amikor összecsapnak a medvék és a magyarok?

A farkas Orbán Sztálingrádja. A közszolgálati média feltalálása élőben. Mi folyik biatlonban? Szintlépés a lejtőn. További hungarikumok.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Az ellenzéki összefogás jelöltje nyert Oroszlányban

Fideszes jelölt nem indult.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Putyin szóvivőjének fia azt mondja, mégis bevonult, ráadásul a Wagnerhez

Szeptemberben, amikor Navalnij kollégái magukat toborzótisztnek kiadva felhívták, azt mondta, szó sem lehet arról, hogy neki be kellene vonulnia. Most azt mondta, még érdemrendet is kapott a harcokban.

Csurgó Dénes
külföld

Tömegével utasítják ki egymás diplomatáit a németek és az oroszok

Az oroszok azt is megszabják, legfeljebb hány német diplomata tartózkodhat náluk.

Szurovecz Illés
háború

Az ellenzéki összefogás szétesőben, még sincs fideszes jelölt

Időközi önkormányzati választást tartanak az oroszlányi 4-es választókerületben. Az összefogás jobbikosai sorra lépnek ki, de a többségük nincs veszélyben. A legtöbb jelölt fantáziáját az egykori sárga tömb mozgatja meg leginkább, és persze eltörölnék a közelmúltban bevezetett és az ellenzéki összefogás repedezését okozó helyi adókat.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A keleti tagállamok összefogtak, és leverték Brüsszel és Kijev ellenállását

Sérti az EU és Ukrajna közti szerződést, hogy öt tagállam kormánya kitiltotta az ukrán gabonát a saját piacáról, de a jól szervezett egységes fellépésük nyomán úgy tűnik, hogy átvihetik az akaratukat. A keletiek erőt mutattak.

Magyari Péter
eu

Bayer Zsolt békemenetet hirdetett a pápa miséjére

Pár éve még demens vénembernek és gazembernek nevezte a pápát.

Szurovecz Illés
POLITIKA

„Az Amnesty International magyarországi elnökét úgy megvertük, de úgy megvertük!”

Egy 2007-es film a Videotékában a nemzeti rock és radikalizmus felemelkedéséről, eszmékről, téveszmékről és rögeszmékről.

Ács Dániel
videotéka

Még mindig találnak robbanóanyagot az orosz városban, amire véletlenül dobtak bombát az oroszok

Háromezer embernek kellett elhagynia az otthonát Belgorodban.

Szurovecz Illés
háború

Kirúgták a főszerkesztőt, mert lehozott egy Schumacher-interjút, amit mesterséges intelligencia írt

Bocsánatot kértek a családtagoktól, akik korábban perrel fenyegettek.

Szurovecz Illés
külföld

Kleopátra fekete a Netflix új sorozatában, ami egy perrel fenyegető egyiptomi ügyvéd szerint történelemhamisítás

Egy egyetemi docens szerint „a kérdés, hogy valaki az ókorban fekete vagy fehér volt-e, inkább a modern politikai felfogásról szól”.

Mészáros Juli
Történelem

Otthon folytatják a gyilkolást a Wagner csoport börtönökből beszervezett tagjai

Pénzzel és elnöki kegyelemmel a zsebükben terrorizálják az orosz városokat a hazatérő wagneres exrabok. Már legalább két brutális gyilkosság kötődik hozzájuk.

Csurgó Dénes
külföld