Rongáló tüntetőkről, kordonok „hajigálásáról, ledöntéséről, átvágásáról" számol be a rendőrség a mai negyvenfős kordonbontó akció kapcsán

veszély

Vasárnapi videós összefoglalója után „Be nem jelentett gyűlés a Karmelita kolostornál" címmel számolt be a Momentum képviselőinek és aktivistáinak mai kordonbontó akciójáról a rendőrség honlapja. Ma ugyan nem volt kormányülés, így is harminc rendőr állt sorfalat a negyvenegy tüntetővel szemben. A közlemény szerint a tiltakozók

„az építési területet határoló kordonelemeket lehajlították, ledöntötték, összekötő tartóelemeket vágtak át",ezért negyvenegy főt, köztük több országgyűlési képviselőt igazoltattak, a gyűlés szervezőjével szemben feljelentést tesznek. Czinkóczi Sándor és Bankó Gábor helyszíni tudósítása - fotókkal - itt olvasható.

A keddi „be nem jelentett gyűlés a Karmelita kolostornál"
Fotó: Bankó Gábor/444

Hadházy Ákos és a Momentum parlamenti frakciója március közepén bontott először kordont a volt Karmelita kolostor főbejárata előtt; akkor rövid időre sikerült is kiragasztaniuk az épület kapujára a követeléseiket soroló tizenkét pontot. A kordonokat akkor alig egy órával az akció után szinte teljesen visszaépítették.

Április végén a tanárokért, a státusztörvény ellen szervezett tüntetés vonult végül a Belügyminisztérium épületétől a Karmelitához, ahol Hadházy a képviselőkkel együtt ismét kordont akart bontani, akkor már negyedszerre. Az ellenzéki politikusok és a rendőrök között dulakodás volt, utóbbiak nem engedték megbontani a kerítést. A tüntetők végül könnygázt kaptak az arcukba.

Tüntetés a tanárokért április 24-én, a rendőrség könnygázt, paprikasprayt vet be
Fotó: Bankó Gábor/444

A rendőrök könnygázazás előtt állítólag „többször felszólították a be nem jelentett gyűlés agresszív résztvevőit, hogy lépjenek hátrébb”, de ezt sem tudósítóink, sem Koncz Tamás, a Magyar Hang újságírója nem hallotta, mégis találat érte őket. A rendőrség az ezt bizonyító felvételeket nem hajlandó kiadni.

Május harmadikán a diákok újra a Karmelitához mentek, hogy beordítsák a miniszterelnök ablakán: A könnygáz nem tanít!” és „Rendőrállam nem jogállam!”. A demonstráción konkrét személyekkel szemben alkalmaztak könnygázt a rendőrök, kiemelték a momentumos Tompos Mártont, a nekik háttal álló, kordonba kapaszkodó tizenhét éves Hidász Mátét pedig közvetlen közelről szemen fújták könnygázzal, majd állítólag a szülei megfelelő tájékoztatása nélkül reggelig tartották fogva.

Könnygázas oszlatás a Karmelitánál május elején
Fotó: Kristóf Balázs/444

A diáktüntetés után öt embert jelentettek fel hivatalos személy elleni erőszak miatt: a Társaság a Szabadságjogokért jogásza, Hegyi Szabolcs kérdésünkre akkor azt mondta, rendőrségi fellépésre éppen volt indok, de arra már nem elegendő, hogy egyből ilyen erőszakosan reagáljanak, még ha nem is jogszerű cselekmény az építési terület kerítését bedönteni.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a rendőrség arányosan és szakszerűen járt el.

Kapcsolódó cikkek

Kordont bontottak a Karmelitánál a Momentum képviselői és aktivistái

Délutánig maradnak, a rendőrök egyelőre csak felsorakozva, passzívan nézik őket.

Mészáros Juli
belföld

Már visszaépítették a kordont a Karmelita elé, amit reggel az ellenzék lebontott

Egy óra sem kellett hozzá.

Kiss Imola
POLITIKA

Gázsprayt vetettek be a rendőrök a tüntető diákokkal és tanárokkal szemben

A státusztörvény ellen tiltakozó menet kordonbontásba fordult át.

Haszán Zoltán, Csurgó Dénes, Solti Hanna, Bankó Gábor
oktatás

A Belügyminisztérium elől a Karmelitához indultak a tanárokért tüntetők, ahol közben Hadházyék újra nekiálltak kordont bontani

A dulakodás volt a kerítést megbontó képviselők és rendőrök között.

Haszán Zoltán
POLITIKA
Videó

Pintér ellen tüntettek, könnygázt kaptak az arcukba

A státusztörvény ellen tiltakozó tanárok és diákok a Karmelitához mentek, ahol Hadházy Ákos és a Momentum kordont bontottak. A rendőség most a szokásosnál keményebben lépett fel a tüntetők ellen.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Ha a rendőrök tényleg figyelmeztettek a könnygázra, miért nem bizonyítják saját felvételeikkel?

Könnyen pontot tehetnének az ügy végére, mégsem tesznek.

Szurovecz Illés
rendőrség

Egy dühös, cserbenhagyott generáció alapélménye lett a könnygázszag

Az évek óta hiába tüntető diákokat csak még elszántabbá tette, hogy a karhatalom erőszakkal lépett fel ellenük.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Órákon át a szemét sem tudta kinyitni az arcába fújt könnygáztól, aztán elengedték a rendőrök

A 17 éves Hidász Máténak egyenesen a szemébe fújták a könnygázt. Kórházban vizsgálták ki, aztán hajnalban kihallgatás nélkül engedték el a Gyorskocsi utcából. Az Egységes Diákfront szerint ettől a rendőri fellépéstől csak még dühösebbek lesznek a tiltakozók.

Benics Márk, Dienes Gábriel
POLITIKA

„Keresztény emberként ott, az éjszakában azon gondolkodtam, hol vannak a Fidesz képviselői, miért nem kapunk jogsegélyt épp attól a szervezettől, amely magát kereszténynek nevezi"

A könnygázzal többször szemen fújt, bilincsbe vert és hajnalig fogva tartott fiú apja felszentelt diakónus. Szerinte a hatalom „példát akar statuálni" azzal, hogy aránytalanul erőszakosan fojtja el a tüntetéseket.

Solti Hanna
oktatás

Öt embert jelentettek fel hivatalos személy elleni erőszak miatt a diáktüntetés után

Nyolc embert pedig azért jelentettek fel, mert eltakarták az arcukat.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A TASZ jogásza: Nem volt elegendő indok, hogy ilyen erőszakosan lépjen fel a rendőrség

A szerda esti tüntetésen könnygázzal fújtak le diákokat, és egy országgyűlési képviselőt is kiemeltek. A TASZ szakértője szerint bizonyos esetben volt indok a rendőrségi fellépésre, arra nem, hogy ilyen erőszakos legyen.

Lovas Gergő
POLITIKA

Gulyás: A rendőrség arányosan, szakszerűen lépett fel a Karmelitánál

Interjút adott a miniszter, szóba került a szemkilövetés is.

Lovas Gergő
belföld