Kedd reggel szavaz a parlament a Büntetőtörvénykönyv rágalmazásra és becsületsértésre vonatkozó paragrafusainak módosításáról.
Ez alapján a jövőben nem lenne büntetendő rágalmazás és becsületsértés miatt az, aki cselekményét a közügyek szabad megvitatásakor, sajtótermékben vagy médiaszolgáltatás útján követi el, feltéve, ha ez nem irányul „a sértett emberi méltóságának nyilvánvaló és súlyosan becsmérlő tagadására”.Az eredetileg Kocsis Máté és Halász János által benyújtott törvénymódosítás első ránézésre úgy tűnhet, mintha a Fidesz szabadabbá tenné a sajtót, a politikusokat pedig több tűrésre ítélné. Csakhogy a törvénymódosítás elsősorban nem a független sajtónak kedvezne, hanem a köz- és kormányközeli médiának, akik szinte ipari mennyiségű becsületsértést és rágalmazást követtek el, sokszor fittyet hányva helyreigazítási perekre és végrehajtásokra.
A Büntetőtörvénykönyv mostani formájában a rágalmazást akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti, a becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel készítéséért egy, nyilvánosságra hozásáért akár három, becsületsértésért egy évig terjedő börtön járhat. (MTI)
Hiába van ítélet, a TV2 nem hajlandó leközölni, hogy hazugságokat terjesztett Juhász Péterről, és még a jog sem képes kikényszeríteni ugyanezt.
Juhász szerint a csatorna azzal védekezik, hogy nem fért volna bele a műsoridőbe a hosszú helyreigazítás.
A hasonló nézettséget produkáló csatornák és a TV2 között milliárdokban mérhető különbségek vannak, ha állami pénzekről van szó, de Gulyás Gergely a kormányinfón nem válaszolt arra, hogy a hirdetések odaítélésekor figyelembe veszik-e, hogy az adott médium jogkövető vagy sem.
Kocsis Máté törvénytervezetéből úgy tűnhet, a kormánypárt szabadabbá tenné a sajtót - ezt azonban némileg beárnyékolja a szinte ipari mennyiségű becsületsértés és rágalmazás, amit a köz- és kormányközeli média csak úgy ont magából.