Elfogadták azt a republikánus törvényjavaslatot Dél-Karolinában, amely a terhesség hatodik hetétől tiltja az abortuszt - még mielőtt a legtöbb nő egyáltalán megtudná, hogy várandós. A döntést a szívhang megjelenésével indokolták, bár az már a magyar szívhangtörvény miatt is kiderült, hogy sok esetben az akár a terhesség tizedik hetéig nem is észlelhető.
Az államban korábban a terhesség 22. hetéig engedélyezték az abortuszt. Az átírással ez a határidő csak abban az esetben tolható ki a 12. hétig, ha a terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés miatt következett be. Az amerikai Roe kontra Wade-del összefüggésben alakuló kelet-európai abortusztrendekről ebben a cikkben írtunk.
Legutóbb Észak-Karolina, Idaho, Texas és Alabama szigorított az abortusztörvényen: Texasban a Roe kontra Wade felülvizsgálata óta minden esetben tiltják az abortuszt, kivéve, ha egészségügyi vészhelyzet áll fent - vagyis a nő vagy a magzat életveszélyes állapotba kerül. Az orvosokat akár kilencvenkilenc év börtönre ítélhetik, ezért sok orvos inkább minden esetben megtagadja a beavatkozást. Alabamában vádat emelhetnek minden nővel szemben, aki abortusztablettát vesz be, akkor is, ha azt egy másik államban írták fel neki. Idahóban börtönnel is büntethetik azt, aki szülői beleegyezés nélkül abortuszhoz segít egy kiskorút, beleértve a szállítást is: ez az „abortusz-kereskedelem”, ami a példa nélküli intézkedés előtt nem létező jogi fogalom volt.
A dél-karolinai szenátusban ülő huszonhét republikánus férfi mindegyike a törvény mellett szavazott. Összesen öt képviselőnő ellenezte a döntést, hárman párton belül: ők attól félnek, a módosítás nem a terhességmegszakítások számát, hanem a legális és biztonságos abortuszok számát fogja csökkenteni.
(via BBC)
A Patent Egyesület munkatársai szerint a szívhang meghallgatásáról szóló abortusztörvény semmi másról nem szól, csak hogy még tovább nyomasszák a nőket, akik a terhességmegszakítás mellett döntenek.
A magyar abortusztörvény egyre jobban hasonlít az elnyomó rezsimekéhez, de még mindig nem olyan rossz a helyzet, mint mondjuk Lengyelországban.
6:3 arányban döntöttek a csaknem ötven évvel ezelőtt az abortuszhoz való jogot garantáló, az abortusz teljes tilalmát kizáró Roe kontra Wade ítélet felülbírálatáról.
Azt állítják, az állam megtagadta tőlük az abortuszt, annak ellenére is, hogy az orvosok közölték velük, magzatuk nem fogja túlélni.
Idahóban mostantól azt is büntethetik, aki szülői beleegyezés nélkül abortuszra szállít egy kiskorút, vagy csak támogatja a döntésében.