Jó reggelt, jó ébredezést! Vagy ahogy a péceli papagáj mondta: „Baszd meg, apa! Nem megyek le!”
4 kiemelt cikk:
Bankó Gábor felvételén Zámbó Krisztián és Zámbó Árpy Zámbó Jimmy viaszszobrával. Mészáros Juli írt szórakoztató beszámolót a Madame Tussauds Budapest kiállításmegnyitójáról.
Hozzájutottunk egy rövid vágathoz az MTVA egyik stúdiójából, amin a május 2-án este 19.30-kor adásba került Híradó részlete látható: benne a még vágatlan és nyers képanyaggal, utána az adásba került képsorokkal. Irányított kérdések, kivágott ellenvélemény, közszolgálat üzemi hőfokon.
Az egykori miniszterhelyettes, a Schadl-ügy II. rendű, 8 év börtönnel fenyegetett vádlottja szerint nem követett el semmit, amit egyebek mellett az is bizonyít, hogy fiatal korában templomot épített. Miklósi Gábor tudósított a tárgyalásról, de ennél többet is tesz, amikor a cikk második felében az egész szövevényes ügyet is megpróbálja értelmezni.
A határt megvédeni képtelenség, a komoly bűnözők lefülelése esélytelen, a kis halakat pedig egyszerűen szabadon engedik - von mérleget véleménycikkében Bede Márton a magyar állam összeomlóban lévő migrációs politikájáról.
606 embercsempészt engedtek szabadon eddig a magyar hatóságok. Rétvári szerint azért, mert Brüsszel nem ad pénzt.
David Pressman amerikai nagykövet energiaügyekről tárgyalt Hernádi Zsolttal, és megnézte a kilátást a MOL-toronyból.
Iszlamisták támadták meg a Mol üzemét Pakisztánban, négy rendőr és két biztonsági őr meghalt.
Megszavazták Novák Katalin vétóját, kivették a panasztörvényből a magyar életmódra vonatkozó részt. És nem függesztették fel Novák Előd mentelmi jogát.
Ennél fontosabb fejlemény a választási törvény átírása, ami mögött az ellenzéki pártok és a civil szervezetek szekálása, a mozgástér szűkítése és spórolás is állhat.
„Csalódott és ingerült vagyok magyar barátaink viselkedése miatt” - mondta a német védelmi miniszter, aki kiakadt az újabb Ukrajna-ügyi vétó miatt. A német kancellár szerint a háború azzal ér véget, hogy Oroszország veszít, Ukrajna pedig teljes jogú EU-tag lesz. A magyar miniszterelnök szerint az ukránok nem nyerhetnek a harcmezőn.
Az oroszok azt állítják, hogy megöltek 70 behatoló „legionistát” a belgorodi régióban, és visszaverték az Ukrajna felől érkezett fegyvereseket a hétfőn kezdődött harcokban. Újabb rejtélyes haláleset az orosz politikai elitben: meghalt a felsőoktatásért felelős miniszterhelyettes.
Az év elején derült ki, hogy Japán is korlátozni tervezi a mikrochipek előállításához szükséges technológia külföldi értékesítését. Japán nem sokkal azután közölte, hogy exportkorlátozásokat vezet be, hogy már tudni lehetett, az Egyesült Államok és Hollandia is hasonló lépéseket tesz. Japán váratlanul nagy ütést vihet be Kínának, miközben Peking először lépett fel komolyan amerikai chipgyártóval szemben.
Miután a hét végén a valenciai lelátóról kórusban majmozták Viníciust, a teljes spanyol futballközeg felszólalt a gyökérség ellen. Xavi és Ancelotti egymást dicsérik, és még diplomáciai botrány is kerekedett. Úgy tűnik, mst lett elegük a spanyoloknak a lelátói rasszizmusból
Azt mondják, visszaverték az Ukrajna felől érkezett fegyvereseket a hétfőn kezdődött harcokban.
Rétvári szerint járna nekünk a pénz, mert a mi kerítésünk védi az Európai Uniót.
A brutális mértékű tartózás miatt válságtanácskozást hívtak össze a kórházi beszállítók.
Irányított kérdések, kivágott ellenvélemény, közszolgálat üzemi hőfokon.
Japán váratlanul nagy ütést vihet be Kínának, miközben Peking először lépett fel komolyan amerikai chipgyártóval szemben.
Völner Pál a bíróságon nem óhajtott válaszolni az ügyész kérdéseire, annyira ellenségesnek tartja a vádhatóságot, ami őt az 50-es évekre emlékezteti. Az ügyész szerint ez furcsa, hiszen államtitkárként maga is a rendszer fontos része volt, ami viszont Völner védője szerint cinikus megjegyzés. Völner kitartott amellett, hogy ártatlan.
A panasztörvény megkönnyítette volna a nemi kisebbségek feljelentgetését.
Újabb Tökéletes Esemény történt.
Vlagyimir Putyin nem nyerhet és nem is fog nyerni.
Megnézte azt is, hogy milyen a kilátás a MOL-toronyból.
Kiakadt a német védelmi miniszter az újabb Ukrajna-ügyi vétó miatt.
Kubából tartott hazafelé a 46 éves politikus, amikor váratlanul rosszul lett a repülőn.
Négy rendőr és két biztonsági őr meghalt.
A magyar miniszterelnök szerint az ukránok nem nyerhetnek a harcmezőn. A svédekkel borzalmas a politikai kapcsolat. Csetbot-üzemmódba kapcsolt a katari gazdasági fórumon.
A választási törvény átírásáról és a panasztörvény köztársasági elnöki vétójáról is szavazott ma az országgyűlés.
A határt megvédeni képtelenség, a komoly bűnözők lefülelése esélytelen, a kis halakat pedig egyszerűen szabadon engedik.
Sok volt a tartózkodás, nem lett meg a kétharmados többség.
Miután a hét végén a valenciai lelátóról kórusban majmozták Viníciust, a teljes spanyol futballközeg felszólalt a gyökérség ellen. Xavi és Ancelotti egymást dicsérik, és még diplomáciai botrány is kerekedett.
Ha ön valaha is Gyirmóton lesz edző és a két Horváth egy festménnyel közelít, akkor mérget vehet rá: ki van rúgva.
Carlos 12 órán keresztül nem mozdult egy fáról.
Ez nem más, mint zabrálás, írta egy ellenzéki képviselő.
A viasz Tóth Gabi még nem készült el, és sajnos Orbán Viktor sem kapott szobrot, pedig Donald Trump és Hszi Csin-ping között elég nagy a hely.
Hamarosan további 202 követheti őket, de több mint másfél ezren rács mögött maradnak.