ChatGPT-vel iratta meg parlamenti beszédét a dán miniszterelnök

TECH

Az új típusú mesterséges intelligenciára épülő ChatGPT írta meg Mette Frederiksen dán miniszterelnök szerdai parlamenti beszédének bevezetőjét - a politikus így akarta felhívni a figyelmet az AI-forradalom jelentőségére és veszélyére.

"Megtiszteltetés és kihívás volt irányítani a kormány munkáját a most véget érő parlamenti időszakban. Keményen dolgoztunk azért, hogy a pártok együtt tudjanak működni, illetve hogy biztosítsuk Dánia stabil és fenntartható jövőjét. Lépéseket tettünk a klímaváltozás leküzdésére és egy igazságosabb, befogadóbb társadalom kialakítására annak érdekében, hogy minden állampolgár egyenlő esélyekkel indulhasson."- szól a szöveg. Frederiksen ezután beismerte, hogy a bevezetőt nem ő írta, hanem egy robot, majd azt mondta, lenyűgöző és félelmetes egyben, hogy a mesterséges intelligencia másodpercek alatt képes megírni egy beszédet, megoldani egy egyetemi szintű feladványt vagy elkészíteni egy jelentést, mindezt meggyőző színvonalon - bár erre nekünk van ellenpéldánk is. A mesterséges intelligencia „már nem a jövő, hanem a jelen valósága, és a társadalmunkat olyan mértékben fogja átalakítani, amelyet ma még fel sem foghatunk", tette hozzá.

A világ kormányai és vezető politikusai rendszeresen emelnek szót a mesterséges intelligencia térnyerése mellett és ellen, de az illetékes hazai minisztériumokat egyelőre hiába kérdeztük a témában. Herczeg Márk és Rényi Pál Dániel homo sapiens újságírók kapcsolódó cikkét itt, az ezt fejtegető podcast adást pedig itt találják.

(via MTI)

Kapcsolódó cikkek

Kis híján szerelmet vallott a főnöke, amikor megmutatta neki, mire képes a ChatGPT

Az új típusú mesterséges intelligencia pár hét alatt bekúszott a magyar dolgozók mindennapjaiba. Van, aki most négy szövegírót alkalmat, és úgy számol, hogy AI nélkül 16-ra lenne szüksége. „Arra nem fogadnék nagy tétekben, hogy 5 év múlva is szükség lesz rám itt” - mondta egy interjúalanyunk.

Szurovecz Illés
TECH

A mesterséges intelligencia leleplezése: létezik, hogy egy akkora magyar, mint Orbán Viktor, nem ült még lóháton?

Megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy lovagolt-e valaha Orbán, erre a gép megpróbált csúnyán átverni.

Herczeg Márk
INTERNET

A ChatGPT-t feltaláló OpenAI vezérigazgatója szerint is „elengedhetetlen az AI szabályozása”

Sam Altman azt mondta az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága előtt, hogy támogatja a technológia védőkorlátait a károk minimalizálása érdekében.

Herczeg Márk
TECH

Mi a terve a magyar kormánynak az AI-forradalomban?

Hogyan készül fel az ország a mindent felforgató új technológiákra? Megkérdeztük az illetékes minisztériumokat. [*tücsökciripelés*] Van viszont egy 2030-ig tartó stratégiánk!

Herczeg Márk
TECH

Ez még nem a világvége, de az eddig ismert világunknak vége

Minden egész eltörik, és a technológiai forradalom felfalja saját szüleit? Eljött a munka és a kapitalizmus vége, csak nem úgy, ahogy gondoltuk? Vagy ez evolúciós ugrás egy emberiség utáni disztópiába? Az AI után semmi sem marad olyan, amilyen volt.

Rényi Pál Dániel, Herczeg Márk
vélemény

Meddig emberi az a civilizáció, amit önmagukat tanító gépek irányítanak helyettünk?

A Newsroom eddigi legfilozofikusabb adásában Rényi Pál Dániellel és Herczeg Márkkal arról beszélgetünk, hogyan alakíthatja át a társadalmat már a közeljövőben a mesterséges intelligencia, és hogy miért nem lehet már a szellemet igazán visszagyömöszölni a gépbe.

Csurgó Dénes
podcast