Az ügyészség szerint nem követett el bűncselekményt a honvéd főparancsnok, amikor megalázta és „taníttatásra” vitte a honvédségi sofőröket

haza

Hiába „érezték” bosszúnak vagy szívatásnak egyes katonák, az ügyészségi vizsgálat szerint nem követett el bűncselekményt Böröndi Gábor honvéd főparancsnok, akit azért jelentettek fel, mert megalázta, „taníttatásra” vitte és ott kínozhatta a honvédségi sofőröket.

Böröndi egy májusi állománygyűlésen egyebek mellett arról beszélt, a honvédség sofőrjei „pletykásak”, ezért „tanításnak” kell őket alávetni. Majd a gyűlés végén a jelenlévő közel hatvan sofőrt autóbuszra terelhették és a Pest megyei Táborfalvára vihették, ahol beszámolók szerint hat napon keresztül megalázó feladatokat kellett végezniük olyan körülmények között, amelyek kimeríthetik a kínzás fogalmát.

A feljelentés szerint a sofőröket nem hagyták aludni, éjszaka két-három óránként felkeltették őket, az átélt fizikai és szellemi stresszhelyzettől többen egészségügyi problémákkal küszködtek, és a szolgálati feladatra vezénylés szabályaival ellentétben nem is mondták meg nekik, hova és mennyi időre mennek. A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is ott volt.

Nyomozás ugyan nem indult, de a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata arra jutott, hogy nem történt bűncselekmény: Böröndi nem sértette meg az alárendeltjeit, nem hozta őket hátrányos helyzetbe, és becsületsértést sem követett el.

(via hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek