Gálvölgyi János nemrég hazatért a kórházból, ahol bakteriális szív- és tüdőelégtelenséggel ápolták. A fertőzés nála olyan súlyos volt, hogy május elején lélegeztetőgépre került, és mélyaltatásban tartották.
A 75 születésnapján engedték haza, ezután azt mondta: akkor szeretne újra színpadra állni, amikor száz százalékosan érzi majd magát.
Úgy tűnik, máris teljesen felépült, ugyanis Pintér Béla társulata bejelentette: Gálvölgyi pénteken újra színpadon játszik:
A Marshal Fifty-Sixről – amiben Gálvölgyi egy Dózsa László-szerű figurát alakít – itt írtunk.
Ezért hívott a családja mentőt, amit a központból 30 perc elteltével sem indítottak el.
Hernádi Judit beszélt vele, neki azt mondta a színész, már otthon van.
80 éves a színész-rendező, akinek sikerült humort csempésznie 1956 emlékébe.
Pintér Béla előadásában Gálvölgyi Jánosnak jutott a nemes feladat, hogy megalázzák az egyik legszentebb magyar történelmi esemény meggyalázója helyett. A Marshal Fifty-Six pont az a darab, amire a mostani komor időkben szükség van.