Nilufar Hamedi újságíróként főleg nőjogi problémákról írt. Tavaly szeptemberben a szerkesztője vett észre egy Instagram-bejegyzést egy fiatal nőről, aki rendőri intézkedés közben válságos állapotban került kórházba: ő volt a 22 éves Mahsza Amini, akit az iráni erkölcsrendészet gyakorlatilag halálra verhetett, mert nem tartotta be a nőkre vonatkozó öltözködési szabályokat. Hamedi azonnal a teheráni kórházba sietett. Ő készítette el a képet, ami véres kormányellenes tiltakozások sorát indította el Iránban - bár az újságíró ezt már nem láthatta, mert pár nap múlva letartóztatták.
Hamedi május végén egy másik iráni újságíróval, Elahe Mohammadival állt bíróság elé Teheránban, mindkettőjüket államellenes összeesküvéssel és külföldi hírszerzőkkel való együttműködéssel vádolják. Mohammadit szintén kilenc hónapja tartják fogva egy iráni börtönben, mert a halála után Amini szülővárosába utazott, hogy a temetéséről tudósítson. Októberben az iráni titkosszolgálat és a Forradalmi Gárda - a legnagyobb katonai szervezet, ami a rezsimhez lojális politikai erőket tömöríti - hírszerzése a két újságírónőt azzal vádolta meg, hogy CIA-ügynökök.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Mahsa Amini, a 22 éves kurd nő pár nap alatt a szélsőséges vallási elnyomás szimbóluma lett.
Női szolidaritás és médiaszabadság: Christiane Amanpour és a CNN esete Ebrahim Raisi iráni elnökkel.
A tömeg a „Nő, élet, szabadság” és a „Halál a diktátorra” jelszavakat kiabálta.
Már legalább tíz embert ítéltek halálra a szeptember óta tartó tüntetéssorozat miatt.
Legalábbis egy kurd jogvédő szervezet szerint, akik azt mondták, a tüntetőkre a biztonsági erők nyitottak tüzet. Harmadik napja tartanak a zavargások.
Korábban azt állították, a lány a rendőrségi intézkedés közben szívrohamot kapott.
Egy iráni emberi jogi szervezet szerint a letartóztatásokról hírt adó újságírók különösen nagy veszélyben vannak.
A Nobel-békedíjas Shirin Ebadi bebörtönzött munkatársa maguktól az áldozatoktól hallott a karhatalmisták erőszakjáról.
Védőbeszéd gyanánt kemény vádbeszédet mondott a török kormány ellen a terrorizmussal vádolt török lap, a Cumhuriyet újságírója a bírósági tárgyalásán.
Legalább 80 városban tüntetnek már egy hete az egyházi állam terrorja ellen, több rendőrőrsöt is felgyújtottak a tiltakozók. Az ellenük kivezényelt rendőrök 30-nál is több embert megöltek már. Az egész egy 22 éves nő halálával kezdődött, akit látszólag ok nélkül vitt el az erkölcsrendészet, és holtan adtak vissza a családjának.