Tanúként idézik be őszre Süli János volt minisztert a Völner-Schadl ügyben, írja a Telex. Ezt egyébként maga Völner Pál kezdeményezte, a vallomásában két másik államtitkár neve is felmerült.
Süli János 2017 és 2022 között volt a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter. A nyomozati anyag szerint 2018-ban Völner - aki akkor igazságügyi miniszterhelyettes és államtitkár volt - azzal kereste meg, hogy megmutatná neki Schadl György találmányát, egy vízüzemű motort. Schadl egymilliárd forint pályázati pénzt akart szerezni, ehhez kért segítséget Sülitől.
A miniszter el is ment egy törökbálinti telephelyre, ahol találkozott a végrehajtói kar volt elnökével. A tanúvallomásában azt írta: „más találkozóra nem emlékszem, talán telefonon beszéltünk még egyszer a találmányról”, de Süli szerint a kért támogatásból végül nem is lett semmi. Schadl rajta kívül Kovács Pál és Steiner Attila államtitkárokkal is találkozott, ezért ősszel őket is tanúként hallgatja meg a bíróság.
A vád szerint a végrehajtói kar éléről - a teljes elnökséggel együtt - nemrég lemondott Schadl György korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pál volt igazságügyi államtitkárral és miniszterhelyettessel. Schadl rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott Völnernek, aki cserébe az érdekei szerint járt el a végrehajtók kinevezésénél és más ügyekben. Völner és Schadl mindent tagad.
Aki visszaolvasná eddigi legfontosabb cikkeinket a Völner-Schadl ügyről - amiért a 444 szerkesztősége Minőségi Újságírás Díjat is kapott -, itt legörgetve megtalálja.
(via Telex)
Schadl ügyvédje megpróbálta elhalasztatni az első tárgyalást, nem sikerült. Négy vádlott mindent beismert, Völnert és Schadlt jövő héten hallgatják meg.
„E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem.”
Több mint egy éve előzetesben van, most távozik a posztjáról.
Trócsányi László és Süli János volt minisztereket, de más exállamtitkárokat is beidézne.
Schadl György vallomást tesz a bíróságon.
A Völner-Schadl ügy nyomozati anyagának magas színvonalú feldolgozásáért kaptuk az elismerést a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől.