„Feltehetően” emberi maradványokat találtak az óceán fenekéről előkerült törmelékek között, ahol a Titan mini-tengeralattjáró romjait megtalálták. A Titant szerdán sikerült kiemelni. A parti őrség közleménye szerint a maradványokat a Titan romjain „belül” találták meg. A CNN cikke szerint a maradványokat amerikai orvosszakértők vizsgálják.
A Titan a fedélzetén öt emberrel merült le június 18-án a Titanic roncsainak közelében, és már merülés közben összeroppanhatott a nyomástól.
Azt, hogy mit érdemes tudni a Titanról, ebben a cikkben szedtük össze, és írtunk arról is, hogy soha nem tesztelték vagy hitelesítették a tengeralattjárót, pedig öt éve az iparág szereplői közös levélben figyelmeztették a tulajt, hogy ennek rossz vége lesz.
Videón, ahogy a másfél hete eltűnt luxus-tengeralattjáró roncsai partot érnek.
Közben a Fehér Ház is részvétet nyilvánított a milliárdosok családjainak
Lehet, hogy rég a felszínen lebegnek, arra várva, hogy kihalásszák őket, de sokkal rosszabb is történhetett. Az öt multimilliomos hogy vághatott neki a négy kilométeres mélységnek egy ilyen lélekvesztőn? Tudj meg mindent a mentésről, ami csütörtökig tarthatja izgalomban a világot – akkor elfogy a levegő.
Az utasokkal előre aláíratták, hogy meghalhatnak a nem hitelesített járműben. Aminek belülről ki sem lehet nyitni az egyetlen ajtaját.