Amerikai pénzügyminiszter Kínában: A világ elég nagy mindkét országnak

külföld

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok most már szilárdabb alapokon állnak, erről Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter beszélt négynapos pekingi útja után, amelynek célja az volt, hogy valamelyest enyhítsék a feszültséget a világ két vezető hatalma között.

A kínai fővárosba csütörtökön érkezett meg Yellen, akit több magas rangú kormánytisztviselő, köztük Li Csiang miniszterelnök fogadott. A találkozókon a felek a két ország közötti nézeteltérések ellenére továbbra is az együttműködést szorgalmazták. "Általánosságban úgy gondolom, hogy kétoldalú találkozóim előrelépést jelentettek az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatok szilárdabb alapokra helyezésében" - mondta Yellen vasárnap az amerikai nagykövetségen tartott sajtótájékoztatón.

Az amerikai pénzügyminiszter látogatását korábban megelőzte Antony Blinken külügyminiszter útja. "Mindkét nemzetnek kötelessége felelősségteljesen kezelni ezt a kapcsolatot: megtalálni a módját annak, hogy együtt éljünk és osztozzunk a globális jólétben" - mondta a pénzügyminiszter. Yellen a Guardian tudósítása szerint arról is beszélt, hogy Joe Bidennel egyetértésben vannak abban, hogy nem valamiféle hatalmi játék jellemzi a két ország kapcsolatát: "Úgy gondoljuk, hogy a világ elég nagy ahhoz, hogy mindkét ország virágozzon".

Az amerikai kormány a múlt héten még arra kérte az amerikaiakat, hogy fontolják meg a Kínába utazást a jogellenes őrizetbe vétel kockázata miatt.

(MTI, Guardian)

Kapcsolódó cikkek