„Az öreg rocker az út szélén most arra gondol, itt van az út végén.” (XL Sisters)

• A Megafon Cinematic Universe-ről szóló sorozatunk első részében bemutattuk az emberi Looney Tunes sztárjait.
• A második részben mélyebbre ástunk, és megmutattuk, milyen egy másodvonalbeli megafonos influenszer.
• Most pedig elérkeztünk a propaganda legszomorúbb részéhez, a legaljához.

A kevés arccal vállalt fideszes Facebook-oldal egyike, az Öreg Rocker februárban nagy bejelentést tett:

A neve első látásra megfogott, bár hamar kiderült, hogy a tarsolylemezén kívül kevés jele van a (nemzeti) rockerségének. Néha ugyan felköszönt idős magyar zenészeket, de például Schuster Lóránt nevét másodjára sem sikerült helyesen leírnia.

Az Öreg Rocker már annyira kis hal, hogy nem is videózik, csak 0-1-2 lájkos posztokat ír, és gyenge mémeket oszt meg, gyakorlatilag kommentelő:

A 60 éves férfi posztjai alapján nem tűnik különösebben olvasottnak, írástudónak végképp nem, de természetesen így sem hagyhatja ki a kötelező dünnyögést, hogy a fiatalok csak a bunkofonnal játszanak, ahelyett, hogy Puskint olvasnának.

Az Öreg Rocker eddig egyetlenegyszer, a miniszterelnök 60. születésnapján tartott élő közvetítésünkkel került be a médiába, amikor megírtuk, hogy miután hirtelen központilag letiltották az ünneplést, neki még szólni is elfelejthettek. (A képet nem mi blőröztük ki.)

Miután „megtámadtuk” (azaz megemlítettük), a Megafon egyből kiállt mellette, és 800 követőjét hamar megduplázta, azóta sincsenek 1800-an sem (bár most talán újabb löketet kaphat).

Az MCU A ligája is rögtön támogatásáról biztosította, Trombitás Kristóf Keresztély is odakommentelt, amint értesült a létezéséről.

Azt mondjuk a négynapos képzésen nem sikerült neki átadni, hogy az irredentizmusban milyen mélységig kell támogatni a Vajdaságban a Kossuth-nótát a szerb elnökkel együtt éneklő miniszterelnököt.

Nehogy a nyílt határrevizionizmus a kultúrharc új gyalogját elvigye a Mi Hazánkba Szakács Árpád után:

Persze a végtelenségig el lehet viccelődni azon, hogy egyáltalán még propagandistának nevezhető-e az a propagandista, aki nem ér el senkit – szemben olyan B ligásokkal, mint a Jobb érzés, a Polgári Demokrata vagy a Kinga szerint –, főleg, hogy a nevét sem tudjuk.

De az Öreg Rocker-jelenség valójában végtelenül szomorú.

Az egész projekt a jelek szerint nem is azért van, hogy elérjenek vele bárkit (különben bele is tolnák a milliókat), hanem ez afféle grooming: az Öreg Rockerrel elhitetik, hogy a közösség fontos tagja, feladatot kap, és ahelyett, hogy a kertvégi sufniban a másolt P. Mobil-kazettáját hallgatva a befejezésen gondolkodna, azt hiszi, ő a libsik rémálma:

Ahogy a Lakmusznak egy volt kormánypárti mémgyáros elmondta: „a kommunikáció inkább a keménymag megtartásáról szólt, semmint más emberek meggyőzéséről”.

Az Öreg Rocker a választókat emojikkal hergelő kormányzati politika egyenes következménye, a politikusnők külsejének csúfolása – és annak vállalt, megafonos támogatása – már maga a beérett tahóterror teljes fegyverzetében:

Tehát a kormánypárti propaganda milliárdokat kaszálva egy félig írásképtelen, horthysta, az internethasználattal láthatóan hadilábon álló urat biztat arra, hogy lassan másfél évtizednyi kétharmados szélsőjobboldali uralom után is naponta többször ellenzéki parlamenti felszólalások és a főpolgármester posztjai miatt anyázva őrjöngjön.

Az, hogy az Öreg Rockert szándékosan ilyen pszichózisba hergelik, csak elsőre vicces, jobban belegondolva szégyen és gyalázat. Miféle emberek ezek?

Illusztráció: Kiss Bence