A várakozásoknak megfelelően megjelent a szombati budapesti Pride-felvonuláson David Pressman, az Egyesült Államok hazánkba akkreditált nagykövete is, akit fotósunk, Bankó Gábor amerikai zászlóval a kezében és széles mosollyal az arcán örökített meg a menetben.
A nyíltan meleg Pressman a Pride-hónap nyitó rendezvényén nagyívű beszédet mondott, melyben többek közt kijelentette, „az emberek hergelése szavazatokért cserébe nem újdonság ebben az országban”, illetve arról értekezett, hogy a szabadság és a szerelem a két legfontoabb dolog.
A vonulás szombat délután 3-kor indult a városligeti Vajdahunyadvárnál, a menet oda is tér vissza, progamok este 8-ig lesznek.
Szabadságról és szerelemről beszélt, határozott üzeneteket fogalmazott meg. Azt mondta, előre tudja, mik lesznek a szalagcímek, amiket Rogán Antal csapata diktál „a holnapi újságoknak”.
A menet rendhagyó módon körutat ír le, az indulási pontnál, a Vajdahunyadvár előtt ér véget.