Egy 33 éves amerikai újságíró-podcaster volt az idei MCC Feszt egyik sztárvendége, pedig Michael Knowles nem számít hatalmas kalibernek a republikánus médiában sem, és Magyarországon végképp nem ismeri senki.
Az ismertségén az sem feltétlenül fog lendíteni, hogy Knowles headliner volt a Fidesz hátországának esztergomi találkozóján, a harmadik MCC Feszten, az adófizetői forintokból működő Alapjogokért Központ pedig kiadta első könyvét, amit Amerikában még 2017-ben jelentetett meg.
A Reasons to Vote for Democrats: A Comprehensive Guide, alapjogosok szabadfordításában: Miért is szavazzunk a Libernyákokra? című könyv ugyanis 240 üres lapból áll, egy különleges bibliográfiával kiegészítve, ami olyan könyveket sorol, amiket érdemes inkább nem elolvasni.
Hogy ez ne okozzon félreértést kevésbé olvasott hívei köreiben, a Magyar Nemzet és a Mandiner előre megírta, hogy ez egy poén, amin nevetni, liberálisként pedig bosszankodni kell.
Mivel a könyben fejezetcímeken kívül nincs semmi, egyetlen nyelvre sem fordították le korábban. Egészen mostanáig.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Bár szinte biztosnak tűnik, hogy a 2024-es amerikai elnökválasztás Donald Trump és Joe Biden közt dől el, vannak még reménykedő indulók. RFK Jr. esélyeit növeli, hogy Kennedy a vezetékneve, viszont csökkenti, hogy teljesen beleőrült a pandémiába.
Úgy támadta az illiberalizmust, mintha nem ez lenne a magyar rendszer lényege, és pont a politikán kívül soha nem dolgozó, mégis meggazdagodó politikusokat vette elő. A magyarországi esemény, amire Amerikában sokkal jobban figyeltek.