Somlai Bálint és Matolcsy Ádám a Szigeten 2017 augusztusában

Kirakták Matolcsy Ádámot egy állami beszerzésből

gazdaság

Ötmilliárd forint értékben rendelt oktatási bútorokat és kapcsolódó szolgáltatásokat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság. A hét jelentkező cég közül hat ajánlatát be is fogadták,

egyedül pont Matolcsy Ádám cégét, a Balaton Bútor Kft.-t utasították el május elején.Indoklásként csak annyit írtak, hogy „egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek”. A K-Monitor idézi a bírálatról szóló összegzést is, amiből kiderült, hogy nem küldtek be egy „Cegnev_OKTB22_mod.xlsx” ajánlati Excelt, és hiába adtak meg máshol ajánlati árakat, az ajánlatkérő az ebben szereplő árakat vette volna alapul. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a hiánypótlásra nem adott lehetőséget.

Pedig a jegybankelnök fiának már bőven volt tapasztalata az állami bizniszekkel. Matolcsy Ádám 2015-ben szerezte meg a Balaton Bútort a Növekedési Hitelbanktól kapott hitel segítségével. Ezt akkoriban pont Matolcsy György unokatestvére, Szemerey Tamás vezette. Hamarosan már az Országos Bírói Hivatalnak és a Testnevelési Egyetemnek is szállítottal bútorokat. Közben Matolcsy Ádámnak az akkor már kormánypropagandát toló Origó megvásárlására is volt pénze. Ekkor fogalmazta meg azt is, hogy „egy közbeszerzésen való győzelem minden, csak nem ajándék”.

Matolcsy Ádám és barátnője a Felix étterem előtt május 12-én.
Fotó: Németh Dániel/444

Hogy a koronavírus miatt ne reccsenjen meg a bútorgyártó cég, a kormány közel háromszázmilliós támogatást adott neki 2020-ban, majd annyira felbátorodnak, hogy Matolcsy Ádám már a saját apja által vezetett jegybanknak szállította a bútorokat. Erről a rendőrség később annyit mondott, hogy etikai kérdéseket vethet fel, azonban ez nem indokolja büntetőjogi intézkedések megtételét.

Matolcsy-crew

Egyébként Matolcsy Ádám barátja, Száraz István szintén a jegybanktól kap milliárdos megbízásokat kommunikációra. Ahogy a másik barátja, Somlai Bálint is jól járt az jegybank székházának felújításával. Egyébként ugyanez a cég, a Raw Development, balatonfüredi nyaralót és luxusloftot is épített a jegybankelnök fiának.

Somlai Bálint
Fotó: Németh Dániel/444

Matolcsy Ádám baráti köre már egy New York-i luxusapartmant is tudott venni. De a jegybankelnök fiának itthon sem voltak lakhatási problémái, egy ideig abban a svábhegyi palotában lakott, amit a jegybank egyik alapítványa vásárolt meg még 2015-ben, javarészt a devizatartalék forintosításával szerzett jövedelemből.

Forrás
Kapcsolódó cikkek

Matolcsy György fia egyszer csak egy nagy bútorgyár tulajdonosa lett

A közel egymilliárdos árbevételű Balaton Bútort a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám cége vette meg. A felvásárlást Matolcsy György unokatestvérének bankja finanszírozza, feltehetően a Matolcsy György által létrehozott akciós jegybanki hitelből.

kasnyikm
gazdaság

Matolcsy fiának bútorgyára belefutott egy 351 milliós közbeszerzési sikerbe

Az Origo friss tulajdonosa nem tudott elugrani a győzelem elől.

kasnyikm
gazdaság

Matolcsy Ádám cége szállítja a bútorokat a Testnevelési Egyetem új kampuszára

Gyorsított eljárást kellett kérni, mert hirtelen rájöttek, hogy mindjárt indul a tanév. A jegybankelnök fia pedig gyors volt.

Czinkóczi Sándor
politika

Matolcsy fia megvette az Origót

Eddig is így volt, végre papíron is tiszták lettek a viszonyok.

kasnyikm
POLITIKA

Matolcsy Ádám: Egy közbeszerzésen való győzelem minden, csak nem ajándék

Matolcsy György fia azt mondta, hogy többet fizetett az Origóért, mint amennyit másfél éve Száraz István adott érte.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közel háromszázmilliós támogatást kapott a kormánytól Matolcsy György fiának cége

Ünnepélyes keretek közt vehették át a támogatói okiratot a Külügyminisztériumban.

Botos Tamás
POLITIKA

Matolcsy fiának bútorgyárából kerülhetnek bútorok az MNB új épületébe

Kicsi ország.

Horváth Bence
POLITIKA

A rendőrség szerint legfeljebb etikai kérdés, hogy Matolcsy Ádám bútorgyárából kerülnek-e bútorok a Postapalotába

A jegybankelnök fia azt ígérte, nem indul MNB-s közbeszerzéseken. Betartotta, hiszen nem is volt közbeszerzés.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Matolcsy Ádám és baráti köre jól megszedte magát a 400 milliárdos veszteséget termelő jegybankon

Amit Matolcsy Ádám apja vezet.

Herczeg Márk
család

Matolcsy Ádám & Co., az élet közpénzben lubickoló császárai

A jegybankelnök fiának haverjaihoz néhány éve érkeztek meg az első tízmilliós támogatások a jegybank környékéről. Ma már milliárdos MNB-megbízásokból gazdagodnak.

Rényi Pál Dániel
élet

Matolcsy Ádám Baráti Köre sejlik fel egy New York-i luxusapartman megvásárlása mögött

14 milliárd forintért kelt el egy fényűző ingatlan New Yorkban nyáron. A vevő magyar, és az amerikai szerződés részletei alapján elég jól körülhatárolható, hogy melyik érdekcsoport állhat mögötte.

Haszán Zoltán, Németh Dániel
ingatlan

Matolcsy Ádám tényleg lakott a jegybank által korábban 1,3 milliárdért vett villában, és úgy tűnik, jól is érezte magát

Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Ugyanaz a cég újítja fel a jegybank székházát, amelyik nyaralót épített Matolcsy György fiának

Kipróbálták, bevált.

Czinkóczi Sándor
építészet

Fullpanorámás mezőgazdasági melléképületet épít magának Balatonfüreden Matolcsy Ádám

Amit azért pihenésre is használni fog. A kivitelező a Matolcsy György jegybankelnök unokatestvéréhez, a Matolcsy Ádám cégvásárlását is hitelező Szemerey Tamáshoz köthető, a Pallas-alapítványoknak is bedolgozó Raw Development.

Király András
POLITIKA

Matolcsy Ádám kétszázmilliós luxuslakást kapott használatra Szemerey Tamástól

Mindenki olyan nagybácsira vágyik, mint amilyen Szemerey Tamás. A jegybankelnök unokatestvére másfél év alatt kb. nyolcszázmilliót költött a jegybankelnök fiára.

Király András
bűnügy