Orbanizáció a Kaukázusban

külföld

„A gonosz általában az innováció álcájában érkezik, és gyakran nem egyszerű felismerni. Hamis szabadságot hirdetnek genderpropagandával, LMBTQ-jogokat erőltetnek, ezek ellen csak az alapvető konzervatív keresztény családmodellel vehetjük fel a harcot. Nem fogjuk engedni, hogy egy erőszakos kisebbség felfogása szembemenjen a többség konzervatív felfogásával.”

Ezek a mondatok Budapesten hangzottak el, de nem valamelyik kormányzati-kormánypárti politikus, propagandista, esetleg publicista szájából. Aki így beszélt, az nem más, mint Irakli Garibasvili, Grúzia miniszterelnöke. A rendezvény, amin fellépett, a CPAC Hungary volt május elején, és a magyar főváros volt a házigazdája. Az Amerikai Konzervatív Unió eseményén ezúttal – Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett – Garibasvili volt az egyetlen olyan fellépő, aki aktuális állami vezetői pozícióval dicsekedhetett.

Két jó barát

Különösebb nemzetközi visszhangot ezzel együtt nem generált a mondandója. Ahogyan az sem, hogy Orbán fogadta őt a Karmelitában, majd megbeszélésük után kiderült: ősszel közös magyar–grúz kormányülést tartanak. Ennek további előkészületeiről azóta nem tettek közzé részleteket, igaz, annyi történt, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ellátogatott Grúziába.

Irakli Garibasvili és Orbán Viktor randevúja 2023. május 4-én
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Magyarország és Grúzia viszonya az utóbbi években egyre barátságosabb, a kaukázusi állam mindinkább azon kevesek közé tartozik, amelyek vezetői nem néznek görbe szemmel Orbán Viktorra, hanem példaképnek tekintik őt és példának a politikáját is, tehát a magyar kormány retorikájának és stratégiájának elemeit is átveszik. Úgy, hogy a milliárdos üzletember, Bidzina Ivanisvili által alapított Grúziai Álom pártnak, amely a 2010-es évek eleje óta kormányozza az országot, amúgy kevésbé stabil a támogatottsága. Az utóbbi évek konfliktusairól, megmozdulásairól, tüntetéseiről mi is beszámoltunk – a 2021. őszén lezajlottakról például itt, a 2023. tavasziakról itt –, ugyanakkor tény, hogy a Garibasvili-kormánynak márciusban sem görbült végül a haja szála sem, igaz, az orosz mintájú idegen ügynökös törvényt vissza kellett vonnia a kedélyek csitítása érdekében.

Magyar út

A grúzok valóban számos ponton követik a magyar utat, nem csupán az „LMBTQ-propaganda” vagy az „idegen ügynökök” témája tartozik ide.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbán után a botrányai miatt nemrég kirúgott Tucker Carlson lesz a következő felszólaló a csütörtökön kezdődő budapesti CPAC-on

De beszél majd a zsidózó Gosar képviselő, Bolsonaro fia és az a Matt Schlapp is, akit egy másik férfi perel éppen azért, mert állítása szerint megfogdosta és kéretlenül nyomult rá.

Szily László
POLITIKA

Miheil Szaakasvili újabb forradalma hamvába holt, mielőtt istenigazából kibontakozhatott volna

Az egykori elnök elszámította magát, elképzelhető, hogy évekre börtönben marad Grúziában.

Gazda Albert
külföld

Újra utcán az emberek Grúziában, sokan forradalmat vizionálnak, a kormányzat már inkább hűteni próbálná a kedélyeket

A parlament kormánypárti elnöke a Velencei Bizottsághoz fordult az „amerikai”-nak csúfolt „oroszos” civiltörvények ügyében, ám a tiltakozások folytatódnak Tbilisziben. Sokan már most a Majdanra asszociálnak.

Gazda Albert
külföld

A grúz kormány mégis visszavonja a külföldi ügynökökről szóló, orosz mintájú civiltörvényt

Már több napja ezrek tiltakoznak az utcákon, a grúz kormány a társadalmi "konfrontáció" csökkentésével indokolja lépését.

Dienes Gábriel
külföld

A grúzok felhúzták magukat azon, hogy Zelenszkij hazazavarta a grúz nagykövetet a Szaakasvili-ügy miatt

Úgy érzik, beavatkozott egy szuverén állam belügyeibe.

Benics Márk
külföld

Ennyi maradt Miheil Szaakasviliből

Az egykori grúz elnököt videókapcsolaton keresztül hallgatta meg a bíróság, mindenki megdöbbent a felvételek láttán.

Gazda Albert
külföld